Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Semmit nem kell tenni egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmit nem kell tenni egy lánynak ilyen esetben csak várni?

Figyelt kérdés

Szombaton beszéltem egy fiúval, régi ismerős. Egy közös programban vettünk részt, ahol mellém állt, kérdezett felőlem. Megjegyezném, nagyon zavarban voltam és elég hülyén viselkedtem,így utólag visszagondolva. Na de már mindegy. A nap folyamán, többször próbáltam mellé keveredni, kevesebb sikerrel, majd később felkért táncolni, bár ilyen csoportos kör tánc volt, ahol nem igazán beszéltünk. Estefelé váltottunk úgy 5-6 mondatot, mert mennie kellett. Megköszönte a beszélgetést, bár megjegyezte, hogy nagyon csendes vagyok. Nem köszöntünk el rendesen, mert sietnie kellett. Nincs facebook-ja, nem egy városban lakunk, telefonszámát nem adta meg/ enyémet nem kérte el. Ebből le lehetne szűrni, hogy akar valamit? Ha akar, akkor keresni fog? Nekem nem kell semmit tennem?

Vannak közös ismerőseim, akiktől elkérheti a számom, ha szeretné, mert tőlük érdeklődött felőlem.


Szóval a kérdés, hogy nekem csak várnom kell amíg jelentkezik( ha megteszi) ? Ha pedig nem, akkor ne éljem bele magam?


Ja és mennyi után kell lemondanom róla? Mármint, hogy ne reménykedjek abban, hogy akar valamit?


17/L

18/F


2013. ápr. 23. 21:02
 1/4 anonim ***** válasza:
HA akarja akkor megszerzi a szamod,ha ket het mulva nem keres mondj le rola!
2013. ápr. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Nagyon jol teszed hogy nem eled bele magad.. :)Ha erdekled ugyis meg fog keresni.Ahogy az elso valaszolo irja kb 2 het de 3 het utan mindenkepp lepj tovabb..20/L
2013. ápr. 23. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Nincs tapasztalatom e téren, azért kérdeztem meg, hátha tud valaki valami felhasználhatót mondani. Még annyi, hogy az a fiúknál mit jelent, ha azt mondják, hogy csendes vagy, ez előny? Vagy hátrány?
2013. ápr. 23. 21:40
 4/4 Egy Srác Asszem ***** válasza:

Hát alapjáraton nyilván hogy hátrány, de ha ilyen viccesen mondta akkor csak annyi hogy legközelebb légy kommunikatívabb :D

a többi kérdést meg már megválaszolták :D de mondjuk egy közeli ismerősnek elejthetsz pár szót hogy "de jó lenne ha keresne" , mert lehet hogy csak fél kezdeményezni a srác, de ha a közös ismerősötök által hallana hogy Téged is érdekel Ő akkor bátrabb lenne :D max ennyit tudtam hozzátenni az előzőekhez

17/F

2013. ápr. 23. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!