Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van más fiú is, akit a lányok egy része kifejezetten rondának tart, míg a másik része meg nagyon helyesnek?
Figyelt kérdés
Úgy tűnik én ilyen srác vagyok és ez nagyon összezavar. A napokban kaptam egy bókot egy lánytól, és mindig is furcsáltam, hogy miért tartanak helyesnek a lányok, amikor nem is egy lány mondta már rám, hogy ronda vagyok agy nevetett ki. Most is járhatnék több lánnyal is, de folyton az jár a fejemben, hogy milyen csúnyán megbántott néhány szép lány, úgy beletapostak a szívembe pusztán azzal, hogy rondának neveztek és elutasítottak, hogy azóta is tartok az összes lánytól és fiúkkal mindig is jobban el tudtam beszélgetni meg minden. A lányoktól tartok és nem kezdeményezek, mert folyton az jár a fejemben, hogy tuti lerondáz ez a lányn is, erre fel facebook-on szokta maguktól rám írni tök ismeretlen csajok és kérdezgetnek minden félét, kezdve a koromtól a van-e barátnőmig meg volt, aki nyíltan bevallotta, hogy helyesnek tart, bár anélkül is úgy nyomultak, hogy nehéz lenne nem észrevenni, hogy tetszem nekik.2013. jan. 9. 00:19
1/7 anonim válasza:
Van olyan hogy egy pasit csúnyának talál egy lány de tegyük fel a barátnőjének meg tetszik
Viszont az már gyanús ha sok lány szerint ronda az illető
2/7 anonim válasza:
ez szerintem nem gyakori.. bár ugye relatív kinek mi a szép. én az a fajta nagyon átlagos csávó vagyok akire senki nem mond semmit(külső).
3/7 anonim válasza:
igen, van. 10-ből 8 mondja hogy helyes vagyok de az a kettő meg azt mondja hogy "fúj" meg esik az ilyen. :) legyen önbizalmad de menjen át egoba :))
4/7 anonim válasza:
Van bizony. Szerintem minden ember ilyen, nők, férfiak egyaránt. Tudod, miért? :) Mert mindenkinek más tetszik.
16/L
5/7 nimloth válasza:
Ha valaki helyesnek tart, akkor(ha szabad) "csapj le" rá!
6/7 anonim válasza:
Elárulom: MINDEN fiú ilyen! Senkit sem tart mindenki helyesnek. Ugyanúgy a rondaság fogalma is mindenkinél mást jelent.
7/7 anonim válasza:
persze hogy megoszlanak a vélemények! van aki szerint egy ronda fiú a másikak szerint tökéletes, meg ilyenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!