Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy hódítsam meg? Hogy érjem el, hogy összejöjjünk?
Én egy fiú vagyok és tavaly nyár vége és szeptember eleje körül beleszerettem egyik osztálytársamba (lány :))
Télen nagyon sokat találkoztunk, mindig elmentünk valahova: sétálni meg ilyenek. Aztán egy csapásra teljesen megváltozott. Felvette ezt a "plázacicás, shoppingolós qrva" szerepet, mert tudom hogy teccik neki és így akar nála bevágódni. És a téli szünet után nap mint nap örülnöm ha köszön nekem a suliban, meg állandóan másokkal lóg. Pedig tudom, hogy ő nem ilyen és azért nem mondok le róla, mert abban bízok, hogyha összejövünk akkor a kedvemért megváltozik. A legjobb haverom szerint azért nem nagyon törődik velem, mert ő is szeret engem csak nem mer kezdeményezni. Meg állandóan azzal nyüstöl, hogy hívjam el valahova, de az a baj, hogy nem merem, pedig télen simán lett volna merszem elhívni valahova, mert akkor el is jött volna velem. Most meg attól félek, hogy visszautasít. Mit tegyek, hogy összejöjjünk?
én is megváltoznék egyik volt barátom kedvéért de vele már késő:(
ha ezt a lány is tudná akkor már rég a tied lenne(mármint az én történetem)
mond meg neki hogy szeretnél vele elmenni vhova mert oan jó volt télen!
ne félj attól hogy elutasit!rossz hozzáállás!am az hogy megváltozott vszinüleg csak a társaság miatt van....mindenképp beszélj vele!ő nem fog lépni ha valóban ezt a plázacicás szerepet érzi most magáénak!neked kell!muszáj!és enm kell félned hogy visszautasit!mi történhet?vagy összejöttök...vagy nem....ha igen akkor nagyon megéri mert megváltoztathatod és tiéd lehet!...ha nemet mond akkor max egy ideig nem szóltok egymáshoz vagy barátokként fogtok csak beszélgetni...mindenképp jobb ha megpróbálod!még mielött túl késő mert ha másik barátja lesz akkor majd csak nézel
tudom hogy eh most elég világvége hangulatod de most ien kedvem van XD botsi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!