Csak én tapasztalom azt, hogy az önző, nagyszájú, utálatos embereknek mindig van párja, ellenben a csendes, nagy szívű, jó emberek meg magányosak? Miért van ez így?

Valóban életképtelenek,aki nem mer egy másik emberrel szóba állni,az mit akar egyáltalán az élettől?Ha elmegy dolgozni mit csinál?Áll majd ott mint egy rakás szerencsétlenség és néz majd ki a fejéből,csak azért mert ő csendes?

Kezdeményezni kell és próbálkozni,nem rinyálni mint egy fürdőskurv@!

"Nektek mi a "normális" egy srác részéről akkor? "

Jelen korunkban a "normális" és a "nem normális" értelmezése valahogy helyet cserélt. :)

Mert ők nem lúzer faszok,hanem nyitottak,nagyszájúak,menők és az a menő és a király:)

Na persze. De ha szájbaverné őket valaki, máris sírnának.

Érdekes jelenség, hogy az én tapasztalataim szerintem azokról a srácokról, akit más pasik nekem önző, nagyszájú, utálatos emberként írtak le, miután megismertem, nagyrészt az derült ki, hogy valójában érzelmes, jólelkű, szeretetteljes emberek, akiknek helyén van a szívük, csak éppen nem tojnak be a világtól, az élettől, nem gyengék és megalázkodóak. Volt persze egy-két kivétel, de általában ezt tapasztaltam. Nem tudom, mi lehet az oka.

Másrészről azt is tapasztaltam, hogy aki csendes, visszahúzódó, nem mindig jószívű. Sajnos már beleestem abba a hibába, hogy rendesnek ítéltem meg embereket csak a félénkségük, a kezdeti halkszavúságuk alapján. Aztán egy-két alkalommal (tényleg nem sokszor, de volt ilyen is) róluk meg kiderült, hogy lekezelőek, gyűlölködőek, vádaskodók.

Ennyire nem fekete-fehér ez az egész.