Hogy tudtok lányok, fiúk egyedül pár nélkül is boldogok lenni és teljes életet élni?

tudom, hogy valahol kell lennie valakinek akivel összeillek ,aki észrevesz. Tudom ,hogy lesz majd valakim, aki szeret és méltóak vagyunk egymáshoz.

Nekem ez a megérzés adott erőt. Ezért nem is erőltettem a pasi témát. Ivós, bulikirály, jellemtelen ember nem kell. Inkább türelmesen vártam arra aki nekem megfelel.

23/L

jó depizést a kérdezőnek és azon 14 éveseknek is akik ezután vagy eddig írtak és vallják ha csajok gonoszak stb stb :D

a normális emberek meg tisztában vannak azzal h nem csak a csajozásból / pasizásból áll az élet. talán csinálj vmi hasznosat ahelyett h rinyálsz :)

Hát... őszintén megvallva elég könnyen. Sosem voltam nyavalygós vagy romantikus típus, soha nem éreztem szükségét annak, hogy az életem teljesebb lenne, ha lenne kapcsolatom. Persze voltak pasik az életemben, de kapcsolat egy sem (azt még közlöm, mielőtt félreértenétek, hogy nem egyéjszakás kalandokból élek. úgy értettem, hogy szoktam randizni fiúkkal, de aztán megszakítom velük a kapcsolatot - erre még kitérek később).

Tanulok, emellett dolgozok, sportolok és a fennmaradó időmet szeretem saját magamra szánni. Amikor azt csinálok, amit én szeretnék. Egyrészt nehezen fér az időmbe egy pasi, másrészt, ha találkozgatok is valakivel, egy idő után terhessé válik a számomra.

Hozzáteszem, hogy nem nagyon vagyok az ölelkezős puszilkodós fajta a barátaimmal sem. Egyszerűen nem igénylem, hogy legyen mellettem egy állandó személy, akihez én érzelmileg bármikor fordulhatok. Arra ott vannak a barátaim. Mivel sosem volt úgymond "rendes, hosszú" kapcsolatom, úgy gondolom, ezért nem is hiányzik. Ha tudnám, hogy milyen mondjuk egy többéves kapcsolatban élni, akkor lehet hogy hiányozna.

Másrészről pedig az igazsághoz tartozik az is, hogy elég önző személyiség vagyok, és sok időt szeretek magamra (és csak magamra) fordítani (olyan dolgokat csinálni, amit én szeretek - egyedül, vagy barátokkal, akiket évek óta ismerek), vagy magammal eltölteni, ráadásul elég sokrétű hobbijaim vannak, és időt igényel, ha mindegyiknek hódolni akarok - márpedig akarok, ezért a hobbijaim. Nem mondom, hogy nem fér bele egy kapcsolat, mert azt mondják, mindenkinek arra van ideje, amire szán időt, beleférne, persze, de én borzasztó kényelmesen elvagyok fölösleges érzelmi kötődés dráma meg féltékenység nélkül. Persze nyilván, egy kapcsolatnak nem csak az említett hátulütői vannak, mert biztonságérzetet ad az állandó partner, érzelmileg kiegyensúlyoz meg ilyenek...

Én kicsi korom óta mindent magamnak értem el. Ami most vagyok az az én munkámból lett, verbális támogatáson kívül nem sok segítséget kaptam (kivéve a szülői támogatást a tanulmányaimhoz), nem kaptam kocsit a fenekem alá, a az albérletemet a munkával keresett pénzemből fizetem ki, megtanultam magamra számítani. Elég öntörvényű és önálló személyiség vagyok, és nem csak hogy nem vonz, de egyenesen megijeszt a gondolat, hogy én más embertől függjek. Az én boldogságom egy embertől függ, és az pedig én vagyok.

Ettől függetlenül én nem zárkózok el egy kapcsolattól. Ha úgy alakulna hogy találkozok valakivel, akit szívesen beengedek az én kis világomba, hogy feltúrja a hobbijaimat, egy olyan személlyel, akit nem akarok onnan kiengedni, mert érdekes, vagy akármilyen személyiség, akkor örömmel beleteszem az életembe. És én vagyok lekötelezve.

22L