Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire ítéltek el mert otthagytam a csajt miután kiprovokált egy támadást?
A történet a következő:
2. random volt a csajjal, szímpatikusnak tűnt kicsit érdekes, de tetszett. Egyszer sétálunk hazafele Pestről (Budára, lekéstük a buszt). Elértünk valamilyen szűkebb utcába amiről kanyarodtunk volna le a hídhoz, kb üres volt az egész, a végén volt két kissebségi fickó, hírük miatt úgy neveltem maga tekintsem objektumnak őket (akár egy fát) így a lehető legkevesebb az esélye a konfliktusnak. Erre a hülye csaj mit csinál, szép "hangosan": a "Miért mi bajdo a cigányokkal?" szöveget adja (szóba se kerűltek). Természetesen a két srác ezt meghallota és odajöt keménykedni és nyomni a szokásos romareppet. Szerencsére járok önvédelmi tanfolyamra így talán még el is tudtam olna bánni velük addig, hogy lelépjek, de mindig reménykedem, hogy az ilyesmit sose tudjam meg így először diplomatikus harcot kezdtem (Itt tudni kell, hogy sem én sem ők nem voltunk ekétajtós szekrények, sőt én az átlagnál véknyabb vagyok). Teljes higgadtságal beszéltem (Azért valamennyie féltem ki tudja mikor repül elé a pillagó, de reményeim szerint ha nem látják akkor kevesebb a valószínűsége, hogy gyengének mutatkozok) és szerencsére sikeűlt bebizonyítanom, hogy ez a gyökér csaj mond hülyeségeket ők elhitték a vége az lett, hogy fogtam magam és elsétáltam.
Valamennyire bűntudatom volt, de az ilyenre egyszerűen "ugrani" tudok rengetegszer tapasztaltam életem ssorán, hogy kihasználnak valamilyen oknál fogva, ilyenkor meg elvből nem vagyok hajlandó csinálni bárit is másért.
Azóta nem beszéltünk, két telefonból csak az egyik számom tudja az meg ki van kapcsolva. Őszintén szolva nem is érdekel mivan vele. élre ne értsetek, ha tényleg azért jönnek nekünk mert valakit most meg kell erni akkor természetesen mindent megteszek, hogy legalább a csaj sértetlenűl megússza a dolgot, de ez teljesen más volt.
Normális ez a nő?? o.O
Jól tetted hogy otthagytad
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!