Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetséges, hogy egy férfi 3 évet várjon egy nőre?
Az idegenforgalomban dolgozom, szezonális munkákból keresem a kenyerem és most 3-dik éve ugyanazon a helyen dolgozom minden nyáron.
Van ott egy kedves srác főállásban, akivel nagyon jól összebarátkoztunk. A gonosz munkahelyi pletykák szerint meleg és én valahogy el is tudtam képzelni róla, mivel nekem lányokról még sosem beszélt és nem is láttam senkivel 2 év alatt.
Mivel április elején szakítottunk a vőlegényemmel, (ami nagyon megviselt, még most sem tudom, hogy túl vagyok-e rajta), ezért ő idén nem jött el velem.
Most meg is üresedett egy hely és felvennének főállásba, amit örömmel el is fogadtam volna, de amikor megünnepeltük ezt ezzel a bizonyos sráccal, kicsit többet ivott a kelleténél és azt mondta, hogy belém szerelmes, rám várt 3 éven át.
Azóta nem beszéltünk és félek is a szemébe nézni, nem tudom, hogy hihetek-e neki, vagy csak részegen fecsegett össze-vissza. Az is lehet, hogy nem is emlékszik rá.
Szerintetek van ilyen? Tapasztalatok? Hihetek neki? Hogy hozzam fel ezt, hogy megbeszélhessük? Nem akarom csak úgy letámadni ezzel, hogy "Na, most pedig beszéljünk erről!"
ELhiheted, hogy van ilyen. A 2-essel ellentétben viszont nem javaslom, hogy a babérjaidon ülve várd, hogy levegyen a lábadról (feltéve persze, hogy érdekel a srác). Tudasd vele finoman inkább, hogy te is érdeklődsz iránta - ha 2 év alatt nőkről nem is beszélt egyáltalán, és mindenki melegnek nézi, akkor valószínűleg visszahúzódóbb a srác, lehet, hogy nem árt neki egy kis biztatás.
Arról pedig nem kell részletes tárgyalást folytatni, hogy mit is mondott neked és hogyan is értette, én legalábbis nem kezdeném el faggatni a helyedben. Elég, ha szépen elkezdtek közeledni egymás felé, aztán idővel majd megbeszélitek, ahogy adódik.:)
Ja, és az meg végképp nem jó ötlet, hogy a szemébe sem nézel. Ezt könnyen értelmezheti úgy, hogy beszélni sem akarsz vele, mert egyáltalán nem vagy kíváncsi se rá, se az érzéseire.
A kérdés az, hogy Te mit gondolsz a srácról? Csak az derül ki, hogy Te melegnek hitted és jól összebarátkoztatok.
De érzel is iránta többet ? Ha igen, akkor érdemes várnod egy kicsit, hogy mit lép a srác, mert teljesen hihető a dolog.
Én is vártam kb. 3 éven keresztül egy nőre, de ő nem szakított a vőlegényével, azóta gyermeke is van... :)
Köszi mindenkinek!
#1 #3 Akkor szerintetek tehát lehetséges, hogy felszabadult az alkoholtól, ezért mert szerelmet vallani?
#4 Igen, nagyon is érdekel, ha igaz, amit mondott. Okos, szorgalmas, talpraesett, megértő és laza srácnak ismertem meg. De ettől még el tudom képzelni róla, hogy ha nő-ügyekről van szó, elbátortalanodik, vagy hogy ehhez nincs elég önbizalma. Vagy talán még várna, mert tart tőle, hogy még nem léptem túl az előző kapcsolaton?
Valószínűleg nem fog lerohanni, hiszen nem tudhatja, hogy mennyi idő kell neked, amíg feldolgozod a szakítást.
De attól semmiképpen se félj, hogy lemond rólad, hiszen 3 évhez képest 1-2 nap, vagy 1-2 hét nem sok minden :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!