Hogyan lehet ismerkedést kezdeményezni beszélgetésre nem alkalmas helyzetekben?

Hát, én is pont ilyen dolgokon hezitálok. Szerintem ha elég bátor hozzá valaki, és a szöveg is normális, akkor az már fél siker. De erre születni kell, mert belőlem sajnos pont ez, a bátorság hiányzik a legjobban.

Hát, jó kérdés az is, hogy mit kellene mondani a kiszemeltnek. Valahogy utalni kellene arra, hogy szívesen megismerkednénk vele; meg is lehet kérdezni a mindenkori kiszemelttől, hogy van-e kedve mindehhez. Azt már nyilvánvalóan tudja ezután, hogy kinézetre tetszik a megszólító félnek; tehát erre szerintem nem muszáj kitérni. Sok lehetőség sajnos nincsen arra, hogy mit mondjon az ember. A többi a szerencsén múlik.

Hosszú éveken át jártam busszal és vonattal, és határozottan állítom, hogy vannak olyan utasok, akik kényszeres késztetést éreznek arra, hogy beszélgessenek a velük utazóval. Én az a fajta vagyok, aki azonnal előveszi a könyvét és belebújik, de ha normálisan szólnak hozzám, ill. nem tolakodóan, akkor szívesen beszélgetek.

Ha muris a helyzet, akkor szinte mindig belemegyek a beszélgetésbe. Két ilyenre emlékszem. Az egyiknél egy fiatalember addig-addig ficergett a helyén (velem szemben, vonaton), míg előkotort egy csokoládét, és megkérdezte, kérek-e. Nyilvánvaló volt, hogy beszélgetni akar. Mivel jó emberismeretem folytán láttam, hogy nem akar velem kikezdeni, hanem tényleg csak a fent leírt típusba tartozik, kértem a csokiból (pedig nem szeretem), és utána hónapokig utastársak és beszélgetőtársak voltunk a vonaton.

A másik egy nálam idősebb úr volt, szintén láttam, hogy feszeng, megszólítana már, végül imígyen fogalmazta meg a nyitó mondatot: Látta tegnap az Aktívot?

Hát én majd' betojtam a röhögéstől magamban, de gondoltam, most már meg kell tudnom, mégis mi a volt benne, és mondtam, hogy nem láttam. Erre töviről hegyire elmesélte, én meg magamban szórakoztam.

Szóval az a véleményem, hogy ha az egyik nem tolakodó, udvarias és kedves, akkor tökmindegy a téma meg a nyitás, csak annyi kell, hogy egy kellően kommunikatív utas üljön vele szemben, így kiegészítik egymást, és végül jó beszélgetésre kerülhet sor. El sem tudom mondani, hogy 10 buszos-vonatos évem alatt hány idegennel beszélgettem egy jót. Ja! Most eszembe jutott, hogy középiskolás koromban unalomból és poénból én is megszólítottam egy utastársat a vonaton, egy idősödő úriembert eképpen: ön szerint mi a különbség végtelen és határtalan között? Leeresztette az újságját, és legnagyobb elképedésemre filozófiai, mindenre kiterjedő válaszadásba kezdett. :D

Végezetül annyit hadd írjak, hogy amiket a kérdező felsorolt, a busz, bolt, megálló, utca, mind ALKALMAS a beszélgetésre, csak alkalmas ember kell hozzá...

Légy bátor és jó fej, ne félj a visszautasítástól, és megnyílik a nagyvilág! :)