Fiú társaim! Más is van hasonló helyzetben, ti hogy bírjátok? Hogy lehetne így normális párkapcsolatom, barátnőm?

Nagyon leviszi az önbecsülésemet, önbizalmamat a családom. Itthon totál lenéznek és senkinek tartanak. Emiatt komolyan én is annak érzem magam ilyen környezetben, egy senkinek egy vesztesnek és ez keményen kihat a minden napjaimra, főleg a csajozásra, nem is merek lányokat idehozni, mert itthon úgyis kigúnyolnának, hogy nézzétek már ennek a vesztesnek barátnője van. Vajon hogy bírta a lány elviselni ezt a senkit? Főleg, ha szép lenne a lány, hát akkor még inkább megaláznának tutira, a leendő barátnőm is látná, hogy miképp viszonyulnak hozzám és én is tudom, hogy méég inkább csendesebb, bénáskodós lennék egy ilyen frusztráló családi környezetben, ahol kb. apám kivételével mind anyám, de főleg nagyobbik húgom oltogat folyton, hogy egy senki vagy és a kutyának sem kellenék, nézzekmár magamra, ronda vagyok meg undorítós, hát elég rossz ilyenek hallani, gondolhatjátok. Már ez megy egészen kiskorunk óta, mindig oltogatott, meg veszekedtünk ketten folyton, nagyon ellentétes jellemek vagyunk, de mégis mindketten tüzesek, heves indulatúak, bár én inkább békepárti, de ő folyotn kötekszik velem, amitől a türelmes énemet átalakítja egy vérengző állattá. Nagyon fel tud idegelni és kikészülök, egyre nehezebb itthon élni, ő a királynő én meg a szegény koldus, kb. olyan az élet a házban, anyám is őt imádja, engem meg lenéz és csak számonkér mindenért. Rossz itt élni, ahol igazából senki sem szeret, de mivel anyagilag nem tudom megengedni jelenleg az albérletet sem, így tűrnöm kell és remélni, hogy lesz ez jobb is, de addig is tartok tőle, hogy nem lehet barátnőm, hiába szeretnék már régóta. Legszívesebben találnék egy lányt és vele együtt világgá mennék, de lehet igaza lenne nagyobbik húgomnak és tényleg olyan ronda vagyok, hogy egy lánynak sem fogok kelleni? Tartok tőle, igaza van. :(