Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ilyenek a nők?
Ezt írta az egyik, teljesen őszintének tűnt.
Nem akarok álszent lenni. "A belső a fontos, nem a külső." nagyon szépen hangzik, de távolról sem igaz, legalábbis nálam biztos nem. Éppúgy nem tudnék beleszeretni olyas valakibe, akihez fizikailag nem vonzódom, de egyébként jól kijövünk, jól érzem magam vele, mint ahogy olyan valakibe se, aki vonz fizikailag, de közben meg egyáltalán nem vagyunk egy hullámhosszon. nekem mindkét dolog egyformán fontos. Persze van egy ideál a fejemben, de tisztában vagyok vele, hogy ilyen férfi talán nem is létezik, mindenesetre próbálok a hozzá leginkább hasonlóra rátalálni.
Szóval olyan pasit akarnak, aki a legjobban megfelel az ideálnak. Csak az a gond, hogy a legtöbb lány fejében Brad Pitt vagy az a kalózos tsávóhoz hasonló pasik vannak. Innentől kezdve az átlag pasiknak nagyjából lőttek is.
Kösz, hogy hazugnak nevezel.
Le is lehet pontozni, meg azt hiszel amit akarsz.
És nem azt írtam, hogy már összejöttünk, hanem azt, hogy alakul a dolog mindkettőnk részéről és már többször találkoztunk.
A szövegértésed nulla, de hogy még jobban hazugnak titulálj, tudok olyat, akik itt jöttek össze, és már 1,5 éve együtt vannak. Na bumm. Itt is ugyanannyi eséllyel jöhetsz össze akárkivel, mint másmilyen fórumon.
De ha ennyire csőlátásod van, akkor csak azért,hogy jó napod legyen: Legyen igazad...
Kedves kérdező!
Neked nem a külsőddel van a fő gond! Lehet, hogy azzal is van, de ha kompenzálnád egy "szerethető" személyiséggel, akkor semmi gond nem lenne.
Ehelyett "mindenki hülye, csak én nem" hozzáállást tanúsítasz, általánosítasz, lehazugol másokat, anélkül, hogy ismernéd a sztorit - frusztrált vagy a sikertelenséged miatt és ezt másokon töltöd ki.
Ha velem randiznál, vagy csak leveleznél, 5 perc után menekülnék tőled! Mert mutathatod magad akármilyen kedvesnek, aranyosnak, ez bizony átjön egy nőnek! És nagyon-nagyon utáljuk!
Változtass a hozzáállásodon, és sikeres leszel a nőknél!
remélem h figyeled még a kérdést, és elolvasod ezt. itt van, ez a kérdés, olvasd el. és 1 szót se akarok többet, mert ez itt magáért beszél... föltettem a kérdést, h természetes lányok, vagy Voksán Virág... lesújtó az eredmény :(((
http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__egyeb-kerdesek_..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!