Ha egy olyan sráccal kerülök kapcsolatba, aki iszonyuan bejön, meg sem tudok szolalni és totál gáyul viselkedem. Hogyan gyöyyem le a gátlásomat?

Erről most lehetne könyvet írni, a gátlásosság és a szorongások legyőzése az egész életre vonatkozóan nem órák vagy napok kérdése, nincs rá más technika, mint a változás. Életszemlélet, életfelfogás megváltozása (nem megváltoztatása, ez nem így megy) és az önmegvalósítási hiányod, személyiséged leküzdése, önmagad alá vonása. Le kell cserélni magad önmagadra. Persze itt meg kell jegyezni, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, én az én saját tapasztalataim írom, nem pedig holmi közhelyeket, könyvekben leírt idiótaságokat mormolok.

Nos, kisebb koromba, első szerelmek idejében, amikor úgy körülbelül 13 éves lehettem én is küszködtem elég magas szinten ezzel a problémával, ami persze még évek során is újra előjött. Majd megtaláltam a saját utamat, ami alatt azt értem, hogy elkezdtem értelmes dolgokat csinálni, nem pedig egész nap a gép előtt vertem a faszomat, antiszocialitásomat legyűrtem, életszemléletem zenei előadók és spiritualitással foglalkozó oldalak; könyvek hatására megváltozott az életszemléletem. Hogy példát említsek: FankaDeli, Riddler, Osho, buddhista tanok, Jézus tanai és némi ezotéria, mint az asztrál utazás. 'Hozzáfogtam' a parkourhoz a röplabda mellett, amiben sikerült megtalálni magam és néhány hónap alatt iszonyat mennyiségű állóképességre és fizikai erőre tettem szert, persze kemény edzés árán. Emellett a művészetek mindig is nagyon érdekeltek, így 14 éves körüli koromban elkezdtem rajzolni, amiben ismét sikerült megtalálnom magam, sikerélményekkel teli hobbi volt, sok dicséretet és inspirációt kaptam, sikerült önnön magam megvalósítása, magyarán a személyiségemet önmagam, az egyéniségem alá vontam. Persze az időben (13-14 éves koromban) nagyon sok mindent kipróbáltam, hogy miben találom meg önmagam, miben vagyok tehetséges, ami visszaadja az énképem, ami elfelejtettei velem az idő múlását, szórakoztat. A felsorolt hobbikban sikerült ezt megtalálnom, amit a mai napig is folyamatosan űzök.

A legfontosabb megjegyezni, hogy (én, mint idealista úgy vélem) nem szabad gondolkozni. Az érzések világa, a jelen érzése egy teljesen más világot nyújt neked, mint amiben (feltételezem) eddig élsz; éltél. Bármennyire is logikus, bármennyire is ésszerű a gondolkodás a társadalmunkban, egy abnormális folyamat! Isten pedig azért adta ezt nekünk, mint a rossz tulajdonságainkat is, hogy felismerjük az igazat és így felemelkedjünk. De ez már egy másik téma, lényeg a lényeg, hogy ne a fizikai síkon élj, hanem a szellemi dimenzióban. Mondhatnám 'utcai' nyelvre lefordítva úgy is, hogy magadban bízz, ne pedig a méregdrága parfümödben, autódban, lakásodban. A belső fontosabb, mint a külső, fontos meglátni az emberekben az embert, nem pedig az ingüket; öltönyüket kell (avagy kéne) nézni. De ma már mindenki ez alapján ítélkezik. Én konkrétan a barátnőmet előbb szeretem az egyéniségéért, mint a külsejéért. Nincs segge, se melle, szép pofija van. Viszont annyira önzetlen, kedves, hogy olyan nővel még nem találkoztam az eddig leélt életéveim alatt. Egyel se. No, eléggé 'dekoncentrálódtam', inkább be is fejezem. Összegezve a végére, próbálj meg élni, ne gondolkozz, élj spontán és ne felejtsd el soha az álmaid. Közhely ide vagy oda, nekem bejött.

Remélem segítettem!

- Blackmill