Fiúkból tényleg csak ez a két véglet van? Ugye nem? Nyugtassatok meg!

Ez legfőképp a téves önképalkotással magyarázható, egyfajta identitászavarral, szerepkereséssel.

A fiúkba már egészen kicsi korukban beléjük dumálják, hogy "a fiúk nem sírnak", hiszen minden "csak katonadolog". Amikor eljön a kamaszkor, eljönnek a párkapcsolati kérdések is, s a fiú azzal szembesül, hogy pókerarccal kell viselnie minden pofont, amit az élettől kap. Ezt nevezzük a férfi elfojtás-énjének.

A másik véglet oka szintén ebből a nevelésből fakad, csak ilyenkor a fiú úgy gondolja, hogy ha már az élet minden egyéb területén ő a keménytökű férfi (ugyebár, ezt kell eljátszania), legalább a párkapcsolat alkalmával szeretné kiengedni magából az elfojtott gyengeséget, romantikát. Ezt nevezzük a férfi romantikus-énjének.

Nem ez a két véglet van, de a nőknek semmi sem jó. Ha kimutatod az érzéseidet az a baj, mert még túl korai, meg folyton rád tapad, nem hagy élni stb. Ha nem mutatod ki, akkor meg az a baj, hogy nem törődik veled, érzéketlen stb.

Így igazodjon el rajtatok az ember.

De van, legalábbis én egyik sem vagyok (bár az érzelmesebb véglet felé hajlok kicsit). Tudod az a baj, hogy mindig az kell ami nincs. Ha alig mutatja ki érzéseid akkor bunkó meg paraszt, hogyha meg kimutatja akkor meg túl nyálas... nem tudjátok mit akartok. :)

19/F