Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk! Ha megígéritek egy lánynak, hoyg keresitek, miért nem keresitek mégsem?
Az utóbbi pár hétben ez a tapasztalatom. 2 fiúval találkoztam, az egyik kb 14 éve ismer, ő is megígérte, hogy keres majd, azóta nem tette, meg szombaton buliban találkoztam egy fiúval, aki azt mondta, hogy megkeres iwiwen vagy fb-on. (A nevemet tudja, meg a városom) Nem szoktam buliban ismerkedni, de ez a fiú nem is olyan volt, mint a többi, komolynak tűnt. De a számomat nem kérte.
Szerintetek várjak még tőlük valamit, vagy ezek egyértelmű jelek?
Hajlamos vagyok arra, hogy beleéljem magam dolgokba és ábrándozzak, de utálok nagyot koppani.
Azért, mert gyakran nem feketén-fehéren ítélünk meg embereket. A "majd kereslek" azt jelenti, hogy "nem tudom még, hogy érdekelsz-e vagy nem, majd még gondolkodom rajta, ne lepődj meg, ha kereslek, de nem ígérek semmit".
És persze ha egy lány nagyon nyomul, akkor ezzel a szöveggel általában hatásosan le lehet koptatni anélkül, hogy azt mondaná neki a srác, hogy nem érdekli. Utóbbi egy buliban, ahol a kapcsolatok még felszínesek, kialakulóban vannak, felesleges és sértő is lenne.
Legközelebb ne éld bele magad nagyon. Hogy az ilyen fiúk gerinctelenek, azt azért nem mondanám, mert végül is nem annyira életbevágóan fontos esküt tettek azzal, hogy a buliban azt mondták, megkeresnek facebookon, pláne ha nem beszéltetek meg határidőt... :)
"Ha megígéritek egy lánynak, hoyg keresitek, miért nem keresitek mégsem?"
Ez jó volt :-D
Tetszett a "miért nem keresitek mégsem?".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!