Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk! Miért van ez, hogy randi(k)ból nem lesz több?
Sziasztok!
2-3 hete megismertem egy fiút Tinderen, mindketten 24 évesek vagyunk. Ez alatt az idő alatt mindennap beszéltünk, mindig írt, amikor tudott, mert ő sokat dolgozik, én viszont nappalis egyetemista vagyok. Őszintének ítéltem meg, kedves dolgokat írt nagyon, amiből vélelmeztem, hogy valóban komolyak a szándékai, és hogy valóban nagyon tetszem neki. Bár egy megyében lakunk, de külön városban, így amikor éjszakás volt, akkor 2x is beszéltünk telefonon órákat.
Össze is hoztunk egy talit, ahol nagyon jól éreztem magam, és ő is, késő este jött el hozzám, hogy lássuk egymást. Beültünk a városba meginni valamit, végig beszélgettünk, majd haza is kísért (nem feküdtünk le, tényleg csak hazakísért, ezt előre tisztáztuk, hogy egyikünk sem ilyen, hogy első alkalommal szexelnénk.) és a kapuban megcsókolt, majd írta is utána, hogy milyen jó volt, nem is tudja mi lelte a csók után, mit tudok belőle kiváltani.
Aztán most pár napja végül írt egy üzit, hogy mégsem akar kapcsolatot jelenleg, de nagyon sajnálja mert tényleg kedves és aranyos lány vagyok. Ezt persze megértem és elfogadom, csak bevallom őszintén nagyon fáj, mert nagyon tetszett.😞 És nem tudom, miért változott meg a véleménye ilyen hirtelen, azóta persze próbálom visszapörgetni az eseményeket, visszanéztem az üziket, hogy hol ronthattam el, magamban keresem a hibát, de nem tudom, nem vettem észre ilyet.☹️
Tudom, hogy majd lesz más, meg ezt ne vegyem annyira magamra, hiszen gyorsan jött gyorsan ment, csak tudni szeretném, hogy ilyenkor mi vezérli a fiúkat, hátha ti “tapasztaltabbak” vagytok.☹️
(Ui.: Igazából ilyen már történt velem, az egyiknél 19 éves voltam, nem akartam lefeküdni vele, ezért pár randi után ejtett megint csak üzenetben, hogy úgyse egyezik a jövőképünk, a másiknál 21 voltam, ott pedig volt szex első alkalommal, utána meg szintén üzenetben dobott ki, ugyanezzel a szöveggel, hogy végtelenül kedves vagyok, de nem fér bele az idejébe most egy barátnő.)
Más városban laktok, ő éjjel-nappal dolgozik racionálisan ez egy nehézkes kapcsolat lett volna.
Neked könnyen lesz más, ő meg majd megoldja.
#5-ös válasza éppenséggel logikus, de ha ez lenne a helyzet, megmondta volna.
valami kényelmetlenebb dolog lesz az igazság. szerintem amikor már nem volt annyira a csók hatása alatt, rájött, hogy mégsem igazán jössz be neki.
Én ezt a munka kérdést azért nem tartom reálisnak, hisz akkor is sokat dolgozott mikor megismerkedtek, akkor is külön városban éltek.
Itt valami más lehetett a háttérben. Lehet jött egy harmadik személy, vagy épp csak valami lazábbat keresett volna, de látta nálad nem erre van kereslet. Én inkább ilyesmire gondolnék.
Kedves #7 és #8 köszönöm a válaszokat!
Igen én sem értem, viszont direkt rákérdeztem miért van fent Tinderen és azt írta, biztosan kijelentheti, hogy komoly kapcsolatra vágyik.🤔
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!