Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez randi vagy baráti találkozó lesz? 27N
Járok egy prezentációs klubba, így természetesen jött, hogy utána elkezdtünk beszélgetni, ő új, így én mutatkoztam be, üdvözöltem. Utána végig egymással beszélgettünk, nem flörtölősen, de azért kipuhatolta, hogy kivel lakom, van-e valakim, kérdezte, hogy akarok-e még enni/inni, de mondtam, hogy nem (de nem tűnt úgy, mintha meg akart volna hívni rá, de nem tudom) hazakísért, hogy addig is még tudjuk beszélgetni, aztán még a kapuban órákig beszélgettünk és hajnali negyed 3kor már én mondtam, hogy jó, most már megyek aludni, pedig ő dolgozott másnap, én nem. Kérdezte, hogy találkozunk-e másnap este, mondtam, hogy az nem jó nekem, de a csütörtök este igen. Mondta, hogy oké, a munkája után ráérek-e, mondtam igen, mondta, hogy jó, akkor sétáljunk.
Az, hogy egyszer találkoztunk és már elhív külön, meg, hogy kitérőt tesz, hogy beszélgessünk, és azt mondja, hogy jó velem beszélgetni és munkanap előtt hajnalban úgy kell elküldeni, nekem nem arra utal, hogy ez barátság. Meg, hogy amikor már a kapunál voltunk, kérdezte, hogy egyedül lakom-e. (Amúgy elég szexin voltam öltözve most véletlenül.)
A beszélgetés alatt mondta, hogy keres barátokat, akikkel el lehet járkálni bármikor. Ekkor már tudta, hogy viszonlag közel lakom hozzá. Ez nekem barátságra utal.
Ja és többször kérdezte, hogy fázom-e, majd odaadta a kardigánját, amíg felvettem, odaadtam neki a dolgaimat, aztán órákig ő fogta, cipelte végül. Ez nekem nem barátságra utal.
Hogy készüljek, öltözzek, szerintetek ez 100%ban csak baráti?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Na, végül találkoztatok/találkoztok ma este?
Külföldi is ugyanúgy férfi)(férjem nem magyar, sőt, nem is európai, de az ismerkedés hasonlóan zajlott mint korábbi, magyar párokkal), az első esti hosszú beszélgetés náluk is azt jelzi, hogy akarhat valamit, de ez a tegnapi, meg hogy ma majd jelez, az kicsit furcsa.
Hova valósi?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!