Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ez annak a jele, hogy bízik bennem és érzései vannak?
Figyelt kérdés
Van egy lány (nő? (Nem tudom hogy illik)) akivel egy ideje már randizgatunk. Felhívtam magamhoz, de csak úgy ment bele, hogy ha ő választ filmet. A bárányok hallgatnakot választotta, és viccesen megjegyezte, hogy attól a filmtől mindenkiből úgy kimegy a vér, hogy nem akar, és nem is tud utána agyba bújni. Szerintem amúgy ez aranyos volt. (Aki nem látta a filmet, attól bocsi). Szóval mikor a nyomozónő a sötétben kereste a fickót, az meg ott állt mellette ugye, akkor a lány szinte hozzam bújt és mondta, hogy tudja, hogy lelövi, de akkor is ijesztő ez a rész. Ez után a film végéig hozzám bújva maradt, majd kicsit elpirulva zavartan felállt, és elkezdte elmosogatni a poharainkat, amit nem igazán értek. Úgy éreztem, hogy most csak hagynom kellene, nem lenne most jó, ha odamennék hozzá, folytatni ami köztünk volt. Ezután nem sokkal elment. Szerintetek a ma esti randin mit csináljak? Most is átjön, de azt mondta, most inkább ne filmezzünk.😅 Az előző kapcsolatomat eléggé elszúrták szerintem, ezt pedig nem szeretném, mert ő nagyon tetszik nekem. 24F2023. máj. 14. 15:37
1/1 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem ne erőltesd a szex témát, legyél vele normális és kedves, aztán majd felhozza ha már ott tart hogy szeretné. Az a legjobb ha nem is feszegeted a határokat, hanem ő lépdeli át szép fokozatosan. Bár én igazából nem értek hozzá, de én ezt tenném a helyedben. Nem olyan fontos az a szex, ha tényleg szereted, később úgyis lesz még sokban részed veled ha jól alakul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!