Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Introvertált lányok hogyan ismerkednek?
Sokuk direktben nem akar kifejezetten párkapcsolatot egész sokáig, úgy elvan nélküle, ha valaki rátalál akkor esetleg belemegy az ismerkedésbe, de a többségük direktben nem tesz lépéseket célzottan.
Ennek ellenére van egy kisebbség, akik az introvertáltságuk ellenére motiváltak, hogy párjuk legyen idővel, és lelki igényük is lenne erre.
A kérdés róluk szól. Ők hol ismerkednek, és hogyan?
Kicsit sok dolgot sűrítek bele most az introvertált fogalmába, amikről én is tudom, hogy nem feltétlenül tartoznak belr, de a következőkkel jellemezném azt a lány típust akire azt mondom, hogy introvertált.
-feszélyezi, de minimum nem vonzza a teljesen idegen emberekkel zsúfoltan történő szórakozás.
-a kötelezettségeit komolyan veszi, önmagát kissé háttérbe szorítja ezekhez képest.
-felelősségteljesen szórakozik ha ritkán szórskozni megy, nem használ illegális tudatmódosítókat és az alkoholt is csak mértékkel.
-nem szereti a harsányságot, a túl közvetlen ismerkedést, a nagyzolást.
Tudom, ezek nem krítériumai a szó eredeti értelmében az introvertáltságnak, de most ebben a kérdésben én ezt szeretném ezalatt érteni, az extrovertáltságon pedig ezek ellentétét érteném.
Az ilyen lányok hol, milyen módon ismerkednek ha van igényük párkapcsolatra?
24/F
Amikor akartam ismerkedni, akkor leginkább haverokhoz mentem házibuliba, ahol nagyrészt ismerősök voltak (a komfort miatt ez fontos volt nekem), de mindig volt 1-2 új arc is.
Introvertált N
Volt jegyesem mesélt eleget erről a fajta "bárhol" ismerkedő pasi típusról.
Nagyon nagyon sok nőnek ez imponál, úgyhogy csináld nyugodtan, mert előbb utóbb lesz kapásod, de a valóban visszahúzódóbb, elmélyültebb lányokat nem fogod egy napszemüveggel, karórával és egy olcsó pick up line-al felszedni a 4-es 6-oson.
Legalábbis volt jegyesem és még néhány volt barátnőm a falat lekaparta az ilyen módon ismerkedőktől.
Nőknél az introvertáltságnak nincs jelentősége. Ugyanúgy annyi csak a dolga, hogy várja a jelentkezőket majd a kis kacsójával intsen, hogy balra vagy jobbra lehet távozni. Tinderre felrakja magát is tonnaszám jön a like (match nyilván nem, mert még a legrondább nő is válogat keményen).
Szóval a válasz, introvertált nő is pont ott és úgy ismerkedik, mint mindenki más. Ahol épp megjelenik ott lehet leadni neki a pályázatokat (bolt, BKV, házibuli...).
akiket én ismerek, azok ha nem iskolában, akkor főleg baráti körön vagy egyéb szabadidős hobbi körön keresztül, meg persze tinder és egyéb online pótmegoldások.
de amúgy bár #2-es kissé nagyzolósan fogalmaz, van benne igazság: az introvertált lányokra is igaz, hogy annyira aktívan azért nem kell utánamenniük az ismerkedésnek, mint neked. náluk sem olyan ritka, hogy random helyzetben szedi őket össze egy határozott, kezdeményező, de egyúttal szimpatikus és bizalomgerjesztő srác. pl. egyik rokonomat gyorskajáldában, volt iskolatársamat a távolsági buszon. még imponált is nekik, hogy a srác az átlagosnál bátrabb és kezdeményezőbb, hisz ha egyik fél sem kezdeményező, ott nem nagyon fognak haladni a dolgok.
#4
Ez szimplán nem igaz. Introvertáltként engem pl kiráz a hideg a tindertől, eszem ágában nem lenne nem is egy, hanem több vadidegennel chatelgetni.
(#1)
7#
Itt a legtöbb "szakértő" randiguru pasi kb úgy szokott kinyilatkoztatni "a nőkről" mint aki jobban tudja nálatok is hogy mit szerettek...
Volt mondjuk 6 kapcsolata az ilyennek és bamm, minden nőt ismer a világon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!