Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondjam a volt páromnak (szerelmemnek) ha rákérdez?
2 éve már, hogy szakítottunk. Nagyon csúnyán, nagy érzelmek voltak köztünk. Ezalatt többször meg akartuk újra próbálni. Volt, hogy ő hívott találkozni, volt hogy én, de vmi őrangyal vagy őrördög mindig közbe szólt és nem lett belőle semmi. Pár hetente mindig ír, ilyenkor éjféltől akár hajnali négyig is beszélünk. Van hogy én írok rá napközben, ilyenkor felhív és telefonon is beszélünk. Minden féléről, ki hogy van, mi van a családdal, általában szexről is, hogy mennyire jó lenne újra együtt csinálni. Ha olyasmire terelődik a szó, ő gyakran figyelmeztet, hogy érzelmeket ne gondoljak bele. Egyik beszélgetésünk alkalmával megemlítettem, hogy van egy srác a munkahelyen akivel alakul vmi. Sokat vigyorgok, szemezünk, mindig jön utánam ha kávézni megyek. Azt mondta ismerkedjek nyugodtan és gondoltam legközelebb ha rákérdez elmesélem hol tartunk a sráccal, de azóta sem kérdezett rá, pedig többször is beszéltünk azóta. E helyett egy hétre rá gyorsan elhívott, hogy találkozzunk. Vissza kellett utasítsam, nem voltam az országban. A következő hajnalig tartó beszélgetéseknél aztán nem került újra szóba találkozó.
Csakhogy közben elkérte a telefonszámomat a benti srác és még aznap randira hívott, vacsorázni. Nemigazán tudtam mit tegyek, nem mentem el. Aztán megint hívott, kiruccanni estére, aztán kirándulni, aztán ebédelni, aztán napozni, majd megint ebédelni. És ez alkalommal elfogadtam a meghívást. Nála főztünk együtt, beszélgettünk, iszogattunk, csókolóztunk, szeretkeztünk.
Na és most jön a nagy kérdés… ha az exem megint ír és beszélgetünk, és rákérdez (vagy sem), elmondjam neki, hogy van valakim, vagy így örökre elveszítem majd?
Neked is lehet am nemet mondani?
Miert ne dongetne az exet barki? Hiszen valamennyire azert tetszett neki X ideig elotte!
Miert az exed hibaja az, hogy o kifejezte a szandekait, es te nem mondtal neki nemet a sajat mentalis egeszseged erdekeben? Nem masik emberek felelosek a donteseidert, KIZAROLAG TE.
Erzed, mennyire forditott logika szerint gondolkozol?Itt nem te vagy, aki csettint, es a masik ugrik, ebben egeszen biztos vagyok :D Hiszen egy ketelytol hemzsego kerdest irtal ki, rettegve az "orokre elveszites" - tol.
Egy empatiamentes senkihazi vagy, aki szerint SOSEM o a hibas. Azert is mas felelos, amit te csinaltal rosszul. Latszik ez abbol, hogy elozo kommentem masodik felet elegansan figyelmen kivul hagytad :D
Nagyon tetszik ahogy próbáltok meggyőzni, hogy bizony én lógok rajta, mikor azért csak én tudom jobban, hogy nem így van.
Azért szàmomra elèg nyílvánvaló abból amiket ír, hogy minden posztomhoz meg kommentemhez hozzászólogat (még csoportokban is), mindig segíteni akar, meg aggódik, hogy nem én akarok tőle vmit. Én csak nem akarom ezt a kedvességet elveszíteni, ha kiderül számára hogy van vki. Nem őt! Nyilván mi már nem leszünk egy pár sosem. Ha rajtam múlik.
Ijeszto, hogy ezek a nok koztunk jarnak...
Ezek a vegtelenul onzo, semmirevalo, mentalisan tropa...lenyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!