Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy ilyen albival fogok tudni csajozni Budapesten?
Budapesti lányok, megfelelő ha egy ilyen pecója van a pasinak?
Ennyit sikerült elérnem 30 éves koromra.





Ezzel a kéróval az égvilágon semmi baj nincs. Max. annyi, hogy nem a legjobb helyen van BKV szempontból, úgyhogy egy 200.000-es kis Suzuki vagy Corsa még jó lenne mellé.
Ez már jó kezdés.















Balázs, nem a lakás megléte / mérete számít. Én úgy ismertem meg a barátnőmet (most már menyasszonyomat), hogy anyámnál éltem 33 évesen - persze az ismerkedés után rövid úton elköltöztem. De tudta a barátnőm a kezdetek kezdetétől, hogy spórolási szándékkal ugyan, de otthon élek.
Nem zavarta, látta, hogy vannak terveim, álmaim, amiket el is fogok érni. Aztán összeköltöztünk egy albiba, ennyi. Valószínűleg 1-2 gyerekig nem is lesz még saját lakásunk.
Úgyhogy nálad egyéb gondok lehetnek, ha már addig sem jutsz el, hogy beszélgess egy nővel vagy egy kávét megigyál vele.
Sokat segítenél magadon, ha nem fogyatékos lényekként tekintenél a nőkre, akiknek a vonzalma csak és kizárólag forintban mérhető.
Amúgy ne pontozzátok le a hármast, tényleg írt ki ilyen kérdést Balázs. (talán tegnap vagy tegnap előtt) :)

























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!