Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon mit akarhat tőlem ez a srác?
Az az igazság, hogy 1,5 hete szakított velem az exem, én teljesen összeomlottam, 3,5 éves párkapcsolat volt. Nem volt rossz kapcsolat, az érzelmek is megvoltak mindkét részről, de volt 2-3 sarkalatos pont, amin nem tudtunk túllépni.
A szakítás előtt pár héttel felkeresett egy régi férfi ismerősöm, akivel anno a hobbink kapcsán találkoztunk heti szinten, de már 6-7 éve abszolút nem tartottuk a kapcsolatot. Már akkor elkezdtünk beszélgetni, de úgy barátinak tűnt az egész, semmi utalás vagy ilyesmi nem volt.
Aztán közben jött a szakítás az exemmel, és pont akkor írt rám ez a srác, hogy hogy telt a napom... Mondtam, hogy össze vagyok zuhanva, mert a barátom szakított velem. Nagyon rendes volt, másnap felhívott telefonon és 3 órát telefonáltunk. Lelket öntött belém, meg ő is mesélt sok mindent a korábbi kapcsolatairól.
Aztán felhozta, hogy fussunk össze majd, hiszen itt lakunk 5 percre gyalog egymástól (korábban is tudtuk, hogy közel lakunk egymáshoz, bár azt nem, hogy ennyire :D), és igyunk meg egy cidert vagy kávét. Úgy voltam vele, miért ne, és végül beleegyeztem. Találkoztunk is előző hétvégén, de mivel hideg volt, végül a lakásába mentünk fel. 5-11-ig szinte végig beszélgettünk, tényleg nagyon sok közös témánk volt. Közben megittunk egy üveg bort is.. Igazából a szakítás után azon az estén éreztem újra azt, hogy megint élek... Egyszerűen annyira jó volt vele.
Na aztán.. :D Volt egy érdekes jelenet, kiálltunk az ablakba nézni a kilátást, ő hátulról átölelt (igen, bökte a hátam), meg a nyakamat is puszilgatta... Én nem viszonoztam semmit, hanen csak úgy passzívan hagytam, hogy történjenek a dolgok. Végül ennél tovább nem jutottunk.
Aztán végül olyan 11 körül lopóztam haza (ugye a kijarasi tilalom miatt), de szinte haza sem értem, már írta, hogy mennyire jól érezte magát és ismételjük stb. Aztán most elvileg pénteken megint atmegyek, de felvetette, hogy ott is aludhatnek, hogy hazafelé ne kelljen 8 után a rendőrök miatt aggódnom azon a kemény 5 perces hazasétán. :D mondtam neki, hogy még meglatom :D (közben nekem meg is jött, szóval nem tudom, szexre megy-e ki a játék, de most biztos nem lesz így szex emiatt).
Igazából nagyon jól érzem magam vele, de picit az van bennem, hogyha összejönnék vele, ez inkább egy vigazs kapcsolat lenne... Azért rohadt friss a szakítás és sajnos az exembe tényleg szerelmes voltam, ez pedig nem múlik el 2 hét alatt. Viszont ezt a srácot sem értem, mert tudja, hogy friss szakításon vagyok túl, ergo furcsa lenne, ha ilyen hamar tőlem komoly kapcsolatot akarna.. Szóval bennem van, hogy lehet ilyen barátság extrákkalt szeretne inkább... De ez nekem megint furcsa, mert ahhoz képest elég figyelmes velem, meg sokat ír.. Nem tudom. Engem amúgy ez a barátság extrákkal nem annyira vonz, mert szerintem ebben vagy az egyik fél, vagy a másik fél, vagy mindkettő, de sérüléssel tud kiszállni. És a barátság végével is jár. Szóval nem tudom... Most picit hagyom, hogy történjenek a dolgok, de azért agyalok, hogy most mit akar tőlem ez a srác... Ha komolyatalant, az azért nem szimpi, viszont egy komolyra pedig nem hiszem, hogy már fel vagyok készülve.
Nem tudom... Ti mit tennétek a helyemben? Szerintetek mit akar tőlem?
Akkor jól alakultak a dolgok.
Hát igen, ez az ex kérdés ez nagyon nehéz dolog.
Ha szeretett valakit az ember, akkor nehéz elengedni.
Mindenképp próbáld meg azért, mert amíg nem tudod őt elengedni, addig nem fogsz tudni igazán boldog lenni.
Ha ez a srác is aranyos és szimpatikus neked, akkor próbálj meg inkább erre koncentrálni most már. Örülj annak, hogy ilyen szerencsés vagy, mert sokan évekig keresnek megfelelő társat.
Talán jó is így, hogy neked megjött a baj, így nem kellett egyből fejest ugrani a kútba.
Jobban át tudod gondolni a történteket.
Fel a fejjel, ne sírbakolj.
Felmelegítve csak a töltött káposzta finom. 🤷♂️
"Vajon mit akarhat, tőled ez a srác"
na vajon mit?
hát jól leszoptad, szerinted mit?
Szerintem a 12, és a 13 sal meg ne foglalkozz.
Sok itt a rossz indulatú ember sajnos.
jajj, ha tudná, ha érdekelné, békén hagyna
1 dolog jár a fejében, hogy minél nagyobbat spriccelhessen...
1 férfi magasról szarik a lelki bajaidra, meg a 3 órás nyígjeidnek a hallgatására, ezt elmondom, mindezt egy szánalmas dugásért csinálja
ennyi idő alatt jobban kijött volna, ha túlórára fordítja azt a nemtudom hányszor 3 órát, aztán felbérel belőle 1 órára egy bomba hivatásost, legalább nem kell ezt a sok rinyálást hallgatni
Nem érdekli
Se te, se a lelki dolgaid
Pinádat akarja
Ennyi.
Szépíteni nincs mit rajta.
28f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!