Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Találkozzak még utoljára a sráccal vagy felejtős a dolog?
Szóval neten ismerkedtünk meg, találkoztunk , lejött abba a városba , ahol élek és 4és fél órát itt volt, majd utána kérdezte,,hogy szeretnék-e folytatást, amire azt válaszoltam, hogy mivel szimpatikus benne lennék, amibe ő is benne lenne. De ezt követően heteken keresztül nem tudtuk a hétvégéket ő miatta megvalósítani, hogy találkozzunk, mert csak szombaton vagy vasárnap tudtunk volna, mivel másképp dolgozik , mint én és kicsit több, mint egy órás autózással ér le hozzám, lehet ez is közre játszott. De végül én meguntam, annak ellenére, hogy szimpatikus volt a srác, de mégsem tűnt annyira elszántnak, mert akkor csak tudtunk volna még találkozni. Azóta eltelt két hónap. Most rámírt, hogy szívesen találkozna és folytatná velem, sokat gondolt rám. Mit tegyek adjak még egy esélyt neki? Igazából azóta ismerekedtem 2sráccal is, de nem jött össze a dolog. Arra gondoltam, hogy válaszul azt írom neki, hogy tehetünk még egy próbát, hogy jobban megismerjük egymást, viszont csak akkor ha tényleg komolyan gondolja és úgy érzem, hogy valóban ő is meg akar ismerni. Ti mit tanácsoltok?? Amúgy rendes srácnak tűnik, és még nem annyira voltak komolyabb kapcsolatai.
Volt róla szó, hogy köztes városban találkozunk, de ő azt mondta, hogy nem tartja olyan hosszúnak az utazást, és inkább ő jönne. De mivel 3szor úgy jött le a dolog, hogy elcsúsztatta a találkozót, egyéb okok miatt, ezért kiléptem az ismerkedési folyamatból. Viszont tényleg szimpatikus volt, csak hát egyszerűen tényleg lehet, hogy nem akart eléggé,és lehet ez folytatódna...
Tényleg, hány évesek vagytok?
Mennyire ÉRETT KORÚAK egy kétirányú elköteleződéshez, családalapításhoz?
Persze, mindegyikőtök "vinné" a szülői kapcsolatokat is ebbe a kezdődő viszonyba... Így már (még) több irányú "elköteleződés" lenne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!