Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feladnátok a külsőt a belső tulajdonságokért?
Voltam olyan helyzetben, hogy randiztam egy nagyon szép (már-már modell szépségű), de kicsit butus, és elég sótlan csajjal, és közben haverileg megismertem egy olyat, aki nem volt kifejezetten az estem (bár nem is taszított azért) de sokkal kedvesebb, humorosab, és intelligensebb volt.
A vége az lett, hogy zártam az első nővel a kapcsolatot, és a másikból lett egy 6 éves történet.
ui: de ez én vagyok (meg bizonyára még sok férfi), viszont a hevarjaim közül is sokan azt mondták, hogy hülye vagyok, mert a másik csaj sokkal jobb, kit érdekel, hogy mondjuk beszélgetni nem tudtok, nem az számít.
Szóval 1-1 ilyen sztori nem azt jelenti, hogy majd 2 nő közül téged választ a kiszemelted csak azért, mert a belső tulajdonságaid jobbak, mint a másiknak
Nem, mert hiába 10/10-es, ha külsőre nem jön be, alapból nem kezdek el vele ismerkedni és így a belső tulajdonságait nem tudom megismerni.
Ha baráti társaságomban lenne ilyen lány, akkor előfordulhatna a kérdezett szcenárió.
"Az, hogy nem annyira tetszik elsőre, nem azt jelenti, hogy csúnya"
Az elsőre nem tetszik 2 eset lehet alapjában véve:
- pl nekem nem estem a szőke nők, sosem szőke nőt nézek meg magamtól, de ha valami miatt úgy alakul, akkor simán összejövök egy szőkével.
Ebben az esetben nyilván nem releváns a kérdező kérdése, mert nem a belső tulajdonsága fog megfogni.
- A másik esetben mondjuk a vékony nőket szeretem, de megismerek egy molett nőt, akkor vajon képes e a 10/10 felülírni azt, hogy ő bizony nagyon nem az én típusom.
Nos, én próbáltam, de nem ment :( Más ne legyen olyan hülye mint én voltam...
27 éves koromra még nem volt soha senkim. Mindig félénk, érzékeny srác voltam, nem voltam ronda csak némi túlsúlyom volt mindig és zéró önbizalmam.
Valami csoda folytán találkoztam egy lánnyal, aki bár egyáltalán nem jött be külsőleg, megfogott az aranyos személyiségével, intelligenciájával. Összejöttünk, boldog voltam hogy van egy párom, jó volt vele, a szex is csodálatos volt.
Az hiszem, ekkor talán szerelmes is voltam belé. Összeköltöztünk, lett egy gyerkőcünk is.
De teltek-múltak az évek, rá kellett jönnöm hogy ő sosem volt igazán az én választásom(?).
Megromlottak köztünk a dolgok, elváltunk sajnos.
36f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!