Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejönnétek egy lánnyal, akiről kiderült, hogy az egyik jó barátotokkal volt egy egyéjszakás kalandja? 22L
A két férfi 30 éves, egyetemista éveikben 4 vagy 6 évet szobatársak voltak, jelenleg nem tudom, hogy milyen szinten tartják a kapcsolatot.
Az egyikkel a nyáron randiztam, egyszer le is feküdtünk, de nem jöttünk össze. Nagyon odavoltam a érte.
Mondta nekem, hogy még nem lehetünk együtt amíg az egyetemet nem fejezem be, mert tanárom volt és nekem még van egy évem az egyetemből. Elhittem neki, hogy ez az indok. Lefeküdtünk, ez volt az utolsó talalkizásunk abban az időszakban. Utána mind kevesebbszer és kevesebbszer beszéltünk, randizni már nem is randiztunk. Karácsony táján felkeresett és bevallotta, hogy kibékült az exével, és azért nem akart keresni és nem randiztunk. Szerintem pedig megcsalta a barátnőjét velem. Januárban megint kavartunk, egy újabb szex volt, utána pedig nem találkoztunk, pedig keresett. Egyszerűen elegem lett abból, hogy a szex végén nem volt ideje megölelni mert sietett haza. Mondjuk nem ez a lényeg. A lényeg, hogy 2-szer megtörtént, és a nyáron miközben mind a ketten vártunk az állomáson, jött utána a volt szobatársa, hogy menjenek haza. És én is ott voltam. Nem tudom, ha több mint fél év után emlékszik rám a volt szobatársa vagy nem, és nem is szeretném megkérdezni. Én akkor nem ismertem, csak tudtam, hogy ki az, hallottam róla.
Februárban összehozott a sors a volt szobatársával, felvettek engem egy céghez és kollégák lettünk. Nagyon jófej, megbízhatónak és komolynak tűnik, flörtölni is szokott velem. Megtetszett nagyon. De mi dig mikor közeledik, vagy több időt vagyunk együtt, én megyek el. Nem tudom, hogy mit tud a múltamról, nem tudom, hogy mit mondott rólam a barátja (ha mondott valamit), és szégyellem magam. Egyszerűen nem merek közeledni hozzá, pedig nagyon tetszik.
A másik sráccal pedig megegyeztünk, hogy nem mondjuk el senkinek se ami kettőnk között történt, de nem tudom, ha bízhatok benne vagy nem, mert a legtöbb férfi dicsekedni szokott a trófeákkal
Siman kezd vele. Ki az,akinek nincsenek futokalandjai manapsag? 😂
N
Nem pletykásak a férfiak! Miért éppen ezzel dicsekedjen
? Pláne meg is ígérte. NYUGODTAN4 DERŰSEN! BOLDOGAN MENJ ÉS ÉLVEZZÉTEK EGYMÁST. idős ffi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!