Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megijedtem! Ezek intő jelek?
Ma volt egy randim ezzel a sráccal. 4 olyan dologot is mondott/tett, ami egyből nagyon megragadta a figyelmem, sajnos negatív értelemben. És ne tartsatok egy hisztis libának, de már sok hasonlóan toxikus, mérgező kapcsolatot láttam, és a legnagyobb félelmem, hogy én is ilyenbe kerülök.
1, nincsenek is hosszú műkörmeim, egyébként is halvány rózsaszín színű, de többször karomnak mondta. Illetve pont az előző nap tört le egy körmöm és mondta, hogy ez biztos azért van, mert ilyen hosszú, nem szeretném kisebbre vetetni?
2, megemlítte, hogy látta, milyen lapos hasam van. Kérdezem, honnan tudja? Jajj, látta azokban a rövid felsőkben. Rosszálló pillantásokat vetett rám. Megkérdeztem, zavar, hogy olyanokat hordok? Őt nem igazán, hordjak nyugodtan azt, amit akarok, de hát nem szeretné, ha mások úgy látnának.
3, nem szeretem összecopfozva hordani a hajam, előnytelen számomra az a hajviselet. Mint mindig, most is ki volt engedve a hajam. Játékosan, de lefogott és addig nem engedett tovább, amíg csak egy pár pásodpercre össze nem gumiztam a hajam, mert szerinte az mennyivel jobban áll nekem.
4, ezen akkor el sem gondolkodtam, de most kérdéseket szült bennem. Rákérdezett, hogy miért nem tudtunk hamarabb találkozni, talán nem csak egy másik pasi miatt? Most is mikor elköszöntünk, poénkodva, de meg kellett említenie, hogy nem tán egy másik randira sietek ennyire? DE! tudom, hogy ő levelezik egy csajjal, mikor errefele tereltem a beszélgetést, abszolút kikerülte a témát.
Segítsetek, félek!
Felejtsd el - még ma!
Ez egy önfejű, maradi, féltékeny, úrhatnám suttyó.
Ki mit ért homofób alatt... ha gyűlöli őket csak azért mert léteznek és tök mindegy mit csinálnak, de a létük zavarja, az szerintem se jó. De ha csak a felvonulás zavarná és úgymond a mai PC világ, azzal sokan egyet tudunk érteni. Manapság a rasszizmust is többféleképp értelmezik. Attól, ha nevén nevezzük a dolgokat, felhívjuk különböző problémákra a figyelmet még nem leszünk rasszisták - szerintem.
Viszont mivel a csávó a fentiek alapján nem teljesen normális könnyen eltudom képzelni, hogy ez ügyben sem követ logikát és valóban átesik a ló túloldalára, ami egyébként még az ő sejthető politikai oldalán is elítélendő.
Szerintem is szakíts meg vele minden kapcsolatot, mond el neki mi az ábra és engedd útjára. Biztosan találsz egy normális fiút. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!