Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szex előtt mondjam neki, hogy ebből nem lesz semmi komoly, vagy felesleges, mert egyértelmű a dolog?
Elég nehéz döntés előtt állok, először vagyok ilyen helyzetben.
Elutaztam egy távoli Ázsiai országba munka ügyben, pár nap múlva megyek haza. Itt Tinderen összejöttem egy itteni 35 éves nővel, egy elvált szingli anyukával (én 40 vagyok). Sajnos ő a fővárosban van én meg onnan 120 km-re vagyok. Egy héten át folyamatosan cseteltünk, incselkedtünk egymással.
Most úton van ide hozzám (neki van kocsija), együtt töltjük az estét majd megy haza. Szerintem nagyon valószínű, hogy szex is lesz.
A gond az, hogy többször is leírta, hogy nagyon sokat csalódott a pasikban, sokszor átverték, megcsalták, és nagyon reméli, hogy én nem ilyen vagyok, hogy bennem megbízhat.
Én semmit nem ígértem neki, nem írtam, hogy szeretem és tudja jól, hogy hamarosan hazautazom.
Szerintetek ha korrekt és fair akarok lenni vele, akkor szex előtt közöljem vele egyértelműen, hogy ennek nem lesz semmi folytatása? Még akkor is, ha megölöm ezzel a romantikát és nem akar majd végül ágyba bújni?
Vagy teljesen egyértelmű a dolog és felesleges mondanom neki?
Én végig azt hangoztattam, hogy bennem bízhat, nem szoktam soha átverni a nőket és ehhez tartani szeretném magam, őt se akarom átverni. Szerintetek mi legyen?
Szerintem ha ugyis hazajossz kar ezzel foglalkoznod.
Jol kormold ki a fingojat, azt csokolom.
#1-es:
Pontosan tudja, hogy megyek haza végleg, többször kihangsúlyoztam. Ő is írta többször, hogy milyen kár, hogy ilyen hamar hazamegyek, tisztában van vele.
Szerinted ő reálisan mire számíthat, hogy egy randi után megkérem a kezét, elveszem és hazaviszem Magyarországra, vagy ideköltözök hozzá?
#2-es:
Ez nagyon korrekt tanácsnak tűnik, ezt megfogadom, köszönöm!
Szerintem meg túl szép, hogy igaz legyen és túl sok ellentmondás van a nő részéről, tényleg fontold meg a veséd... Lassan ott van.
Majd írd meg, hogy"hogy vagy"!
#8:
Nem fog tudni utazgatni a művese kezelések miatt...
Többen kértétek a beszámolót. Megvolt a randi. És a veséim is megvannak.
Most már elég egyértelműnek tűnik, hogy tudja, ne számítson semmi folytatásra. De a #2-es javaslat szerint beszéltünk megint az elutazásomról, mutattam neki a repülési útvonalat is a telefonon, hogy hol kell átszállogatnom, stb.
A fiáról beszélgetve az is kiderült, hogy vannak dolgok, amik miatta ide kötik ebbe az országba, és nem tudna innen elköltözni. Amúgy egy nagyon csinos filipina (fülöp-szigeteki) nőröl van szó, aki már 10 éve ebben az orszában él.
Volt séta a folyóparton, meghívtam vacsorázni egy igényesebb étterembe majd felhívtam a hotelszobámba és feljött! Szexig nem jutottunk el, mert iszonyatosan szégyenlős. Végül addig sikerült eljutnom, hogy csókolóztunk és ruhán keresztül hagyta simogatni magát mindenhol.
A végén azzal búcsúzott, hogy az utolsó napomon, mielőtt repülök haza, megint eljönne hozzám délután és ha szeretném, akkor velem tölti majd az éjszakát! Szemmel láthatóan nem fért bele neki, hogy elsőre odaadja magát, de szerintem legközelebb már benne lesz, ha nálam is akar aludni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!