Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az normális, hogy a lány elvárja, hogy mindent én fizessek?
Két randink volt eddig. Az első nagyon szép volt, sétáltunk a városban, romantikáztunk, beültünk limonádéra, ahol 2500 Ft ot fizettem. Én hívtam el randira és én találtam ki a beulest szóval természetes hogy ezt én fizettem.
Találkoztunk tegnap is, de a rossz idő miatt rögtön Beultunk megint valahova, sajnos nem tudtunk úgy sétálni mint az első alkalommal.
Most viszont így sokkal többet ittunk mivel végülis rá voltunk kenyszerulve hogy fedett helyen legyünk, de 3 kör koktélt megittunk mindketten. 12 ezer Ft-ot fizettem. De azt vettem észre hogy most sem jegyezte meg hogy “ne álljuk felesbe” legalább, ami nekem tök jól esett volna. Szóval egy kicsit furán érzem magam vele kapcsolatban, mintha ki lenne ez az egész használva. Nem beszélve hogy férfiként én vagyok a szeretetkimtatos inkább, ő meg nem kezdeményező. De ezek szerint nemcsak az erzelmekben, hanem a koltesben sem. Én úgy gondolom egyenlően kell akarni, hogy talalkozzunk és legyen a dologból valami és szerintem az lenne a legjobb, ha nem is felesben, de valamit én valamit ő állna....Vagy nincs egyáltalán igazam és már nem igy működnek a dolgok?
Kicsit rosszul esett, főleg elválásnál, hogy jó oké volt csok, de nem nézett vissza rám a buszról meg magától nem irt volna hogy na hazaértem. Én fújom fel mindezt vagy ez normális? Csak mert ezek után nem tudom van e kedvem még vele találkozni, bármennyire is gyönyörű és lehet nevetni vele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ezen kívül csak annyi, hogy ő nem kezdeményez érzelmileg. Ha meg akarom csókolni, nekem kell lépnem mert ő nem tenné.
Ezért vagyok szomorú mert nagyon szép és intelligens, de ezek miatt kicsit lehúzza a kedvem és nem tudom folytassam-e vele vagy szóljak neki hogy mit érzek ezekkel kapcsolatban...?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Első alkalommal oké, hogy te fizetsz, de utána már én is felajánlottam volna minimum a felezést.
Az pedig, hogy nem nézett vissza, nem túl jó jel. Persze ez még változhat, ha az elején vagytok, de én magamból kiindulva, mindig visszanézek, ha szimpatikus az illető, és hazaérve rögtön írok, megköszönöm a találkozót, elmondom újra (mert élőben, búcsúzáskor is szoktam), hogy jól éreztem magam vele. És ha meghívnak valamire, azt akkor meg is köszönöm. Szerintem így van jól.
Szóval nem igazán van rendben, hogy elvárja, hogy te fizess mindig, de adhatsz még esélyt, hiszen csak kétszer találkoztatok. Ha a tizedik randiig sem változik a helyzet, az már baj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mindketten dolgozunk és ugyanaz a korosztály.
220-240 között keressünk és én 26 ő 27 éves
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!