Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátommal ha ketten vagyunk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátommal ha ketten vagyunk, túl sok a kínos csend. Hogyan lehetne ez ellen tenni?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy több mint fél éve vagyunk együtt, azonban eddig csak havonta találkoztunk pár-pár napra, mivel nem egy országból származunk. Most költöztem külföldre, a távolság már nem gond, most már akármikor találkozhatunk.

Viszont úgy érzem, eddig a pár napi limitből adódóan kényszeresen próbáltam a "jó oldalamat" mutatni, így nem bontakoztam ki, változtatni pedig nem merek kockáztatni.


Mi lehetne a megoldás, hogy megnyíljunk egymás előtt? A szerelemi együttlét hihetetlenül jó, külsőre is nagyon tetszünk egymásnak, a közös jövővel kapcsolatban is lennének közös céljaink.


Olyan megoldás érdekel, ami hatásos, mégsem erőltetett és feltűnő. Gondoltam már arra is, hogy véletlenszerűen generált kérdésekre kellene őszintén válaszolnunk, de nem tudom, van-e ilyen alkalmazás vagy bármi.

Arra lenne szükség, hogy összerázódjunk "baráti" értelemben, megnyíljunk és ne legyenek félelmeink a közös kommunikációban etc.


Előre is nagyon köszönöm, ha valakinek van bármilyen ötlete és tudna segíteni! :)



2019. júl. 12. 11:46
 1/8 anonim ***** válasza:
Milyen közös témáitok vannak?
2019. júl. 12. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
A megoldás nem összejönni valakivel, akit nem is ismersz, csak a bőrszíne miatt. Az is rasszizmus.
2019. júl. 12. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Remélem, tudok segíteni ezzel:


[link]


:)

2019. júl. 12. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Az én barátom is külföldi, ő költözött ide. Ezt a kínos csendet nem értem. Ahogy azt sem, hogy a jó oldaladat mutatod csak, hogy akarod így, hogy megismerjen és te is megismerhesd? Milyen közös célok vannak ott, ahol a másiknak lehetősége sincs rá, hogy megismerjen?


Amúgy meg találjatok közös hobbit, társasozzatok, főzzetek együtt, sétáljatok a környéken, nézzétek filmet, játsszatok videójátékokkal, stb, ami titeket érdekel.

2019. júl. 12. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Felesleges visszafognod magad, időhúzás csak.
2019. júl. 12. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Beszélgessetek ételekről, állatokról, könyvekről, autókról, motorokról, sportról, emberekről, barátokról, okostelefonokról, számítógépkről, iskoláról, régi élményekről, munkákról, családtagokról, utazásokról, nyaralásokról, ruhákról, hajakről, ügyintézésekről, lakásokról, konyhákról, csokoládékról, boltokról, színházról, filmekről, bármiről. Barkobázzatok, játsszatok társast, vagy bármit, kártyázzatok, találjátok ki mire gondol a másik.
2019. júl. 12. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Ilyenkor áldom magamat, hogy nem szerelemból választottam párt 😃
2019. júl. 12. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Közös programok=közös témak=közös élmények!

Szerintem :)

2019. júl. 13. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!