Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbánta a dolgokat, ti adnátok új esélyt?
Mivel nem ismertek, nem lenne okom hazudni se.
Nem akarom fényezni magamat, de sok nőnél ezerszer különb vagyok.
Nem lettem volna képes megcsalni soha, sose voltam eltartott, minden házimunkát megcsináltam, jól főzök, és nem nagyképűségből de úgy gondolom csinos igényes és szép is vagyok, persze ez relatív de mindegy mert nem társkeresés céljából írom ezeket.
Hozzá tenném unalmas ember sem vagyok, lehet velem kommunikálni vagy bármi mást csinálni. Pl sokszor mentem vele pecázni, nem a hobbim nyilván de mégis egy közös program volt ez is. Úgy voltam vele dolgozunk, kevés a szabadidőnk és addig is együtt vagyunk. De ezzel ő is egyet értett.
Aztán 5 év után úgy éreztem én nem kapok annyi törődést, odafigyelést, energiát ebbe a kapcsolatba így hát kiléptem. Illetve sokszor nem viselkedett velem szépen,ez is közre játszott de ezt inkabb hagyjuk is.
Fél éve egyedül vagyok, van jó pár jelentkezőm is, ő viszont újra és újra próbálkozik mostanában. Nehéz nemet mondani neki mégis csak a szerelmem volt. Illetve hiányzik. Eddig nem volt kedvem randizni, fájt ez az egész dolog.
De most, arra gondoltam találkozok az egyik férfival. Aztán letiltom mindenhonnan hogy végre új életet kezdhessek.
Mert így sose lépek túl ezen rendesen.
Haragszom rá mert ő is tudja hogy már kezdett elhanyagolni engem, nem tervezett semmi programot, szex az volt de már az sem az igazi.
Illetve max azt csináltuk csak mindig amit ő akart.
Meg hát voltak még bajok amiket más nem tűrt volna, pl. úgy beszélt néha a velem mint a kutyával, meg még voltak dolgok.
Tehát figyelmeztettem, ha nem változik, nem változtat akkor vége. Sajnos sokáig húztuk, de betellt a pohár.
Nincs kedvem újra ehhez.
Többre tartom magamat annál hogy egy ilyen emberre pazaroljam el az életem. Nem tudott meg becsülni.
Szerintem megtapasztalta a hónapok alatt milyen a többi hölgy és rajött mit vesztett.
Ő 27 én 26 vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

nem adnék
ügyes vagy, hogy ki tudtál lépni egy ilyen toxikus kapcsolatból, legyél továbbra is ilyen kitartó, nem érdemel meg téged, neked jobb jár
22l
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hogy ő mire jött rá, mindegy is.
Az a fontos, hogy te rájöttél, hogy nem kell beérned ennyivel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem adok új esélyt.
Miért? Mert az ember az aki, és sosem változik. Ezért kell olyan pár, akivel bárminemű változás nélkül is flottul megy minden. Na ilyet nehéz találni!
F36
Ha talál is nálam jobbat nem biztos hogy az majd megtart ilyen férfit.
Köszönöm a válaszokat!
Elég nehéz volt kilépni ebből, de most még jobban megnehezít mindent.
Fáj hogy már külön vagyunk. Vissza emlékszem minden nap a szép pillanatokra.
De elkell ezt fogadni hogy nem illünk össze.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!