A férjem munkahelyi problémái miatt szétesőben a házasságunk. Mi a teendő ilyenkor?

Mindenkinek köszönöm a válaszokat. Amit Rockarc nevű válaszoló mond és valaki elöbb, elég jól lefedi a helyzetet. Éjszaka sokat beszéltünk, sajnos drasztikus módszerhez kellett folyamodnom és válaszút elé állítottam, vagy elmondja, mi a valódi problémája, vagy elhagyom. Nem vagyok rá büszke, de nem láttam más megoldást. Ugyanis amiket a kérdésben kiírtam, hogy mi mindennel próbálkozott, az mind terelés volt, az útkeresés meg nyafogás. Ezt éreztem, hogy nem őszinte. Főleg, hogy ő alapból nem egy picsogó alkat. Tudom, hogy kb. fél éve mutatkoztak az első jelek, hogy valami nincs rendben. Azóta vergődtünk, de nem tudtam, mi a valódi baj. Tegnap elmondta, hogy fél éve, amikor kapott egy nagy lehetőséget ( erről többet nem írhatok, a munka nem publikus), akkor megtorpant és azóta behúzta magát és engem is ebbe a negatív spirálba. Sok minden szóba került még, de ez a lényeg. Én is kutató vagyok, szintén igaza van Rockarcnak abban, hogy ez nehéz terep, sokszor megy a magánélet rovására. Ez egy sok lemondással járó szakma, de aki benne van, az pontosan érti ezt. Ezért nem is volt belőle probléma közöttünk és ezért sok kollégának szakmabeli a párja. Ezt csak nagy elhivatottsággal lehet csinálni, sokszor annyi mentális erőt kivesz az emberből, hogy alig marad másra. De akkor csinálni kell, ez az élete az embernek. Kicsit olyan, mint az orvosok helyzete. Kívülállóktól nem is várja az ember, hogy megértsék, mi a jó ebben a szívásban, ők csak a tömény szívást látják, pedig csodálatos dolgokat ad. Én is ebben mozgok, de közel sem a férjemmel egy szinten. Ő már nagyon sok eredményt letett az asztalra, de most eljutott arra a pontra, amikor nagyot léphet előre és ha sikerül, amibe belevágott, hatalmas eredmény lesz. Elbizonytalanodott abban, hogy valóban megvan-e minden tudása és képessége ekkora falathoz. De nem véletlen, hogy idáig is eljutott, ez a szakma a folyamatos megújulásról, a kudarcokon való túllépésről és a kitartásról szól. A szellemi képességeken túl (nyilván kell egy bizonyos intelligencia) a mentális alkalmasság a lényeg. Benne ez megvan, mutatja az eddigi útja, csak elő kell vennie és el kell hinnie, hogy menni fog. Szerintem ráébresztettem, hogy nincs más választása, mint belefogni igazán és elővenni a valódi önmagát. Ha kell, segítséggel. Mindezt azért írtam le, hogy lássa mindenki, egy kapcsolatban (minden emberi kapcsolatban) a kommunikáció az alapja mindennek. Ha a férjem nem magába fordulva, magányos hősként, látszattevékenységekbe menekülve kezelte volna a helyzetet, hanem őszintén elmondja, mi van, nem tartanánk itt és neki is sokkal könnyebb dolga lenne. Szóval azt mondom, beszéljen mindenki azzal, aki fontos neki. Mindenről.

Kedves 15-ös válaszoló! Alapvetően a szerelem, szeretet tart mellette és úgy érzem, mi összetartozunk. Sok nehézségen mentünk már át együtt és csak még közelebb hozott minket egymáshoz minden eddigi rossz. A mindennapokban is jó együtt lenni,nem akarok senki mást, csak őt. Nemrég megkérdeztem az ő véleményét és tőlem függetlenül ugyanezt mondta, nem akarjuk elhinni, hogy nekünk ne menne, akik mindig egymást húztuk előre. Nagyon sajnálom a helyzetedet, velem is megtörtént ez, amikor egy ideig nem a szakmámban dolgoztam, borzalmas volt, nagyon nehéz volt felállni belőle, de a férjem végig mellettem állt és nem ártott a kapcsolatunknak a helyzet. Átvészeltünk már betegségeket, hozzátartozók halálát, pénzügyi nehézségeket, családi problémákat együtt. Nem értettem, hogy most egy rajtunk kívülálló ok miatt miért távolodtunk el. Arra jutottunk, hogy az, hogy megpróbálta eltitkolni előlem a szakmai problémáját, azt mondta, úgy döntött, nem mondja el, mert egyedül meg kell tudnia oldani, eltávolított egymástól. Ezt a magában őrlődést, távolságtartást éreztem rajta. Mi annyira megbeszéltünk eddig mindent, de mindent, hogy ez óriási problémává dagat. Talán dok párnál ez a normál kommunikáció, ami nálunk ekkor volt, főleg ennyi idő után, de mi nagyon nehezen viseljük, hogy nem érezzük magunkat közel egymáshoz. Az alap állapotunk, hogy közel vagyunk, és most zavar keletkezett. Talán az is közrejátszott, hogy mivel egy szakmában dolgozunk és egy ideje egy helyen (szerencsére nem egy részlegen, semmi dolgunk egymással és nem is találkozunk egész nap, csak reggel együtt jövünk), megbeszéltük az elején, hogy amennyire csak lehet, különválasztjuk a munkát és a magánéletet. Általánosságban beszélünk persze a napunkról, de nem szakmázunk, ami nehéz, mert ez az életünk. Természetesen semmiféle policy nem tiltja a magán jellegű kapcsolatokat, mivel ez eléggé zárt világ, gyakori, hogy párok dolgoznak egy intézményben. Rengeteg pár van, arra általában figyelnek, hogy ne dolgozzanak együtt, ahogy mi is. Ráadásul mi nem is itt jöttünk össze, hanem x ideje házasok voltunk, mikor ide kerültem. Mások nem kezelik ilyen komolyan a szeparációt, talán mi túlzásba vittük kissé, át kell gondolnunk. A megoldás, hogy beszélünk, ahogy eddig mindig tettük és most is újra tesszük, ami sokat segít. A kommunikációs vákuum nem tett jót nekünk. Kívánom, hogy rendeződjön a problémád és találj jó helyet! Sok erőt és kitartást kívánok hozzá!