Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg csak én reagálom túl a dolgot? Mi tévő legyek?
2 éve vagyunk együtt a barátommal(26). Egyetemista vagyok, kollégiumban lakom, ezért csak hétvégenként tudunk találkozni általában. Eléggé sok időt tölt a haverjaival, ami egyébként nem lenne nagy gond, mivel úgy gondolom, hogy az hogy együtt vagyunk, nem azt jelenti, hogy össze vagyunk nőve és sehová sem mehetünk el egymás nélkül. Eddig mindig sikerült megtalálni az aranyközéputat, vagyis hétvégente - általában szombaton együtt vagyunk - és megpróbál inkább hétközben találkozni a haverjaival. Persze volt már olyan, hogy azt mondta szombaton tudna csak találkozni a haverjával, így találkoztunk pénteken, vagyis mindig meg tudtuk ezt valahogy oldani. Most pedig bejelentette, hogy ezen a hétvégén nem találkozunk, mivel pénteken is és szombaton is programja van, persze nélkülem. Mostanában nem igazán voltak közös programjaink, általában akkor, ha én hoztam fel a dolgot, hogy elmehetnénk együtt valahová, ő pedig rábólintott. Egy picit úgy érzem elhanyagol. Kicsit kiakadtam ezen az egészen, hogy őszinte legyek. Jelenleg hetente 1x van alkalmunk találkozni, így kicsit rosszul esett, hogy még meg sem kérdezte nem e lenne gond nekem, mit szólnák hozzá ha most csak 2 hét múlva találkozunk, csak közölte velem, hogy ez van, nagyon sajnálja, tetszik vagy sem. Másik dolog, hogy nemsokára külföldre megy, így 2 hónapig nem fogjuk látni egymást így emiatt is próbálnák azon lenni, hogy minél többet legyünk együtt addig amíg erre van lehetőségünk. Elmondtam neki, hogy nem igazán tetszett ahogy ezt közölte velem, nem tetszett, hogy meg sem kérdezte mi a véleményem erről. Szerinte túlreagálom a dolgot, szerinte engem abszolút nem érdekel, hogy ő mit szeretne, hogy neki mi lenne jó, csak az érdekel, hogy hétvégén magam mellett tudjam, ami amúgy elég érdekes mivel nekem is hasonló a véleményem vele kapcsolatban - hogy nem érdekli a véleményem, hogy mit szeretnék, mindig nekem kell alkalmazkodni a haverjaihoz, gyakran lemondja a találkáinkat a haverjai miatt, viszont olyan még nem volt, hogy esetleg miattam mondta volna le egy egy programját a haverjaival (nem is várok el ilyesmit, csak szemléltetésképp írtam). Nem az a problémám, hogy a barátaival is szeretne lenni, hanem az, hogy nem igazán érdekli, hogy mi találkozunk e és az hogy nem igazán jutna eszébe megkérdezni tőlem néha neha, lenne e kedvem csatlakozni hozzájuk, pláne ha olyan programról van szó ami esetleg nekem is tetszene és ahová amúgy is mennének lányok is, vagyis párok, így nem értem miért ne mehetnék vele néha én is, mint pl az egyik most hétvégi programjára is, miért ne mehetnénk el ketten ha más is viszi a barátnőjét. Elismerem, hogy kicsit talán túlreagáltam a dolgot, próbáltam vele megbeszélni, de szerinte csak hiszti az egész és meg sem hallgatja amit mondok.
N/21
Te drága lány mond meg miért nem lehetünk boldogok? L/21 F/26
Szinte ugyanabban a cipőben járunk csakhogy nyáron én hozzá is megyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!