Akiknek a parjuk meg volt katona, valaszolna nehany kerdesre?

Nekem a volt párom katona.4 évig voltunk együtt,ebből kb 2 volt az,hogy együtt voltunk.Nehezen viseltük mindketten,sokszor le akart szerelni de én kértem,hogy miattam ne tegye.Mikor kiment Afganisztánba teljesen megváltozott,más ember tért vissza onnan és így már mi sem működtünk sajnos.

Azóta kint van Romániában nem is tudom melyik seregnél,de soha nem akar már hazajönni.

Köszi,de már nem bánt :) Kint ugye azért másról is van szó és én állandóan kérdezgettem ,mert kíváncsi voltam de nem válaszolt..nyilván oka volt.

Aztán egyre bunkóbb lett,elkezdett eljárni minden hétvégén.Kicsit depis is lett és én hiába akartam segíteni,mindként rajtam töltött ki.

Azóta sincs senkije amúgy

Embertől függ.. bocs hogy fiukent írok ...

10 éve vagyok katona .. volt már párkapcsolatot ami nagyon rosszul sült el de nem a katonáskodás miatt, hanem a párom túlkapásai miatt.. most újra párkapcsolatban vagyok már több mind 3 éve és nagyon jól működik a távolság ellenére ...

Minden embertől függ és persze hozzáállástol

Én is megjártam Afganisztánt sőt meg Afrikát is és mégis igyan az a normális ember maradtam, pedig éltem at dolgokat amikor én sem szívesen beszélnek .. ha nem akarunk beszélni valamiről azt ne eroltesetek.

Ha nem válaszolunk hívásra vagy üzenetre az nem azért van mert más nővel vagyunk..

Ha azt mondjuk fáradtak vagyunk az nem kifogás tényleg fáradtak vagyunk..

Ha ki akarunk kapcsolódni a baj társakkal engedjétek

Nem csajozni megyunk csak sörözni és olyan dolgokról beszélni amiről másokkal nem tudunk beszélni még veletek sem .

Ha az ilyen apróságokat jól kezeltek akkor a kapcsolat működőképes lehet

Ha meg egy bunkót fogtatok ki akkor öt nem a sereg változtatta meg ...

Az én férjem még a 80-as évek közepén volt sorkatona, másfél évig. Húszegynéhány évesek voltunk. Életem leghosszabb másfél éve volt. Nagyon keserves időszak volt, még úgy is, hogy majdnem minden hétvégén kapott eltávozást. De hát aki szerelmes, annak minden perc egy örökkévalóság a másik nélkül, nemhogy egy hét, és minden búcsúzás egy gyászérzés. Én is bele voltam betegedve minden búcsúzásban, amikor felszállt a vonatra, és úgy éreztem, a szívemet viszi el a vonat.

Hogy hogyan éltük meg? Akkoriban még nem volt internet meg mobil (mit nem adtunk volna érte?), így hát mi minden nap levelet írtunk egymásnak. Minden reggel az volt első, hogy izgatottam néztem meg a postaládát. Mindig írt. És én is azonnal visszaírtam neki. Megőriztem a leveleket, egy egész böröndnyi van :-D

Az első időszakban még le is költöztem abba a városba, ahová behívták. Felmondtam a munkahelyemen (amit amúgy nagyon szerettem), otthagytam a szüleimet, testvéremet, barátaimat, és leköltöztem albérletbe, abba az idegen városba egyedül. És délutánonként ott üldögéltem a laktanya kerítésénél, csak hogy a közelében lehessek. De aztán vissza kellett térnem, mert nem találtam munkát, és maradt a vonatozás, meg a levelezés. És a pályaudvaron vártam a férjemet minden péntek délután, hogy jön-e vagy sem, mert ugye, nem tudott értesíteni, hogy jön-e. Lestem az összes beérkező gyorsvonatot késő estig. De az a boldog mosoly, amikor leszállt a vonatról és meglátott, mindennél többet ért.

Hát ma már, 30 év távlatából nem tűnik azért annyira szörnyűnek az az időszak. Nem csak azért, mert az idő megszépít mindent, és mert akkor fiatalok voltunk, hanem azért is, mert így idős fejjel úgy látom, nem tett azért rosszat az a másfél évnyi vad sórvárgás, vágyakozás és várakozás a kapcsolatunknak. Nagyon megszilárdította a házasságunkat. Mert az ember akkor tudja értékelni igazán, hogy mije van, amikor elveszik tőle. Mi ezt átéltük, megtapasztaltuk, és utána soha, semmilyen körülmények között nem engedtük volna el egymást! Ma is boldog házasságban élünk. Azt hiszem igaza van annak a régi slágernek, amelyik azt mondja, hogy a távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. Az biztos, hogy a mi tüzünk nagyon nagy volt eleve, és még jobban fellobbantotta. Ma is teljes erővel lángol.

Szóval megnyugtatnálak, hogy ne légy nagyon elkeseredve. Nem könnyű időszak, de ha igazán szeretitek egymást, akkor ez a távollét egy életre megszilárdíthatja a kapcsolatotokat.