Mit csináljak? Vagy inkább semmit?

Én is ezt érzem, hogy szóljak öcsémnek. Anyáék is, én is szerettük a lányt, mai napig is de bennem volt mindig egy olyan érzés, hogy valamit nem mond el. De én sose foglalkoztam különösebben a dologgal, egészen addig amíg egy este nálunk voltak, kacagoztunk, beszélgettünk és szóba jött egy olyan szomszédunk aki egyben barát is, hogy olyan a munkahelye, hogy ha bárkiről meg akar tudni valamit, azt meg is tudja. Erre öcsém barátnője kikelt a képiből és kezdett hisztizni, hogy akkor róla is meg tudná mindent ha akar? És mi van ha róla is ki talál valamit majd el kezdi hiresztelni? Ez milyen barát? Aztán férjem rá vágta, hogy ne idegeskedj ha nem vagy hibás. Akkor én is kicsit furcsálltam de aztán nem foglalkoztam vele. Utána férjem füle hallatára mondta tesómnak, hogy jó volna már végre anyuciról leszokni, holott csak naponta fel hívja anyát mert külföldön dolgoznak. Másképp nem anyuci pici fia öcsém. Meg azt is ki kötötte, hogy most anya helyett az ő anyja megy dolgozni velük idén, oda ahova anya már több éve jár, csak úgy ki jelentette, hogy idén anyukája megy. Most meg ez, hogy valamit titkol. Tehetetlennek érzem magam, pedig látom és tudom, hogy ez nem helyes.