Ha beteg a párotok szoktatok félni, hogy elkapjátok?

1. Miért, ha félnék, az megvédene? :D

2. Mire "beteg lesz", addigra már régen magában hurcolja a bacikat, és már elkaphattam én is. Mire tünetek lesznek, addigra késő bánat.

3. Teszünk óvintézkedéseket (kilincsek, távirányítók, stb fertőtlenítése, gyógytea, anyámkínja)

4. Ha elkapom, akkor legalább ketten együtt fekszünk majd otthon a takaró alatt és filmezünk, nem értem, ez miért akkora tragédia.

Ha megfázásról van szó, akkor:

amíg nem volt tétje - táppénz, homlokráncoló főnök, ellátandó kisgyerek, határidős tevékenységek- addig nem érdekelt, hogy elkapjuk-e. Mióta "felnőttünk", óvatosabbak vagyunk. Nem tudom, hogy van-e jelentősége.

Egyéb fertőzéseknél persze, hogy nem akarjuk átadni, vigyázunk egymásra.

#2 vagyok

Annyival egészíteném ki, hogy ha én magam influenzás lennék, akkor viszont inkább eltűnnék a párom közeléből, nehogy elkapja. Volt már egy nagyon csúnya influenza-szövődménye, és újra visszatérhet - beoltatni viszont nem meri magát, az oltás mellékhatásai között szerepel ugyanez a betegség, és az orvosai szerint nem ajánlatos oltást kapnia úgy általában.

Szerencsére még soha életemben nem voltam influenzás.

Egy kicsit. Sajnos ha 1 légtélrben vagyunk, biztosan elkapom én is.

Rólam tudni kell, hogy emetofóbiás vagyok. Rettegek a hányástól. Még a szótól magától is.

A párom egyszer benyalt valami ételmérgezést (mint később kiderült), először "csak" a hasa ment. Egyszerre odajött hozzám jó közel, mosolyogva, és közölte hogy épp most hányt :D Akkor majdnem összeestem, éjjel nem bírtam aludni:D Persze gondoztam szegényt, odafigyeltem rá, nem finnyáskodtam, de belül rettegtem :D

Nem, mert addigra már vagy elkaptam én is(lappangási idő) vagy el sem fogom.

Ugyanúgy csókolóztunk, szexeltünk, nem kezeltük úgy a másikat mint egy leprást.