Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valóban én vagyok betegesen féltékeny?
A páromnak van egy lány ismerőse, valamelyik haverjának az exe, nem tudom már, honnan ismerik egymást.
Tavaly a lány kitalálta, hogy eljönne hozzánk egy hétre, mert külföldön élünk, és itt még nem volt. Belementem, miért ne. De a párommal kitalálták, hogy ők majd ketten szerveznek programokat, elmentek együtt vacsorázni, meg túrázni két alkalommal (gyalog ill biciklivel) kettesben, engem meg itthon evett a fene egyedül.
Nyáron mi is mentünk hozzá 2 napra, de én nem ismerem a várost, ahol ő él. Erre ők ketten a párommal kitalálták, hogy elmennek egész napra (reggel 10-től éjfélig) iszogatni, szórakozni, de én nem mehetek velük, úgyhogy maradhatok a csaj lakásában filmezni addig, vagy ha valamelyik barátnője (akit én nem ismerek ugye) ráér, akkor menjünk el az idegen csajjal shoppingolni.
Itt már kiakadtam, mert az egy dolog, hogy otthon maradjak egyedül, de egy idegen városban, idegen lakásban azért már ne, mégis mit csináltam volna egész nap bezárva?
Illetve a csaj nagyon törte magát, hogy kiköltözhessen, de velünk szeretett volna lakni egy évre vagy kettőre, hogy ne kelljen lakbért fizetni (mi fizetünk, de ő ingyen gondolta).
Itt már kiakadtam, el is halasztotta a párom, hogy átgondolja. Sokáig nem is beszéltek. Erre nemrég derül ki, hogy a csaj hívta a páromat Amszterdamba karácsonyra kettesben. A párom nemet mondott, és mondta, baromira bánja, hogy akkoriban mindig azt csinálta, amit az a lány mondott, mert az szította ellenem, és azt hitte, hogy velem van a baj, és szigorú vagyok.
Tényleg én voltam szigorú, vagy ez nem fér bele?
31F, 24L és 28L (a másik lány)
Nagyon aranyos, liberalis lany vagy, hogy hagyod a parodat kiteljesedni, es masokkal is randizhat melletted :).
Ugye, nem en lottem le a poent hogy a csaj a paroddal randizni meg kurni jott es te azert nem mehettel?
Ne haragudj, de ezt a baratod jol elbacta. Nem tudom finomabban irni. Szinte biztos, hogy megvolt neki a csaj, es mivel latja, hogy nalad elszakadt a cerna, mar ket kezzel kapalozik visszafele. Nem tudom mit irhatnek, kulfoldon szakitani garantaltan szivas neked is, meg a baratocskadnak is. Bar gondolom o tudna kit odahivni. Ha nem is csalt meg, az biztos, hogy felelte az osszes bizalmi tokedet, ami volt. Nem tudok okosat mondani, el kell kezdeni a kilepesi lehetosegek felterkepezeset, ezt a kapcsolatot a baratod megolte, el is asta. Ritka nagy parasztsagot muvelt, szegyen.
42F
Ne viccelj már Kérdező, ez most komoly?! Rohadtul hülyének néztek téged pláne a csaj. Már ezért, hogy a párom retardáltnak nézett, simán kiraktam volna a helyedben. Vérlázító mindkettő viselkedése...
30N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!