Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez most vajon mi lehet?

Figyelt kérdés

2 hete összejöttem egy leányzóval, akivel előtte jó ideig csak kerülgettük egymást, de nem lett belőle semmi komoly. Aztán (2 hete) mégis összejöttünk. Alapvetően egy elég összetett személyiség (ez is fogott meg benne). De most vasárnap először mondta, h 'szeretlek'. Mivel nem értettem tisztán, ezért visszakérdeztem, h mit mondott. Erre ő azt felelte, h nyelvbotlás volt. (pedig tudom róla, h ha ezt mondja, akkor annak komoly háttere is van). Látszott rajta, h valami nincs rendben. Ekkor kifakadt, és elkezdte mondani, h ez így nem jó, inkább legyen vége, és azt, h nem úgy szeret, hanem csak mint barátot.

Vasárnap este még nálunk aludt egyik barátnőjével együtt, de persze másik szobában.

Hétfőn kihívott, h nincs-e kedvem menni velük "strandolni". Amikor búcsúzásra került sor, kaptam tőle 3 puszit. De látszott rajta, h neki sem esett valami jól, mert annyira lassan és nehezen mozgott.


A többieket, akik körülöttünk voltak ebben a két hétben megkérdeztem erről, h ez vajon mi lehet vagy miért lehet. Annyit mondtak rá, h ők sem tudják teljesen, mert látszott rajta, h komolyan gondolja a kettőnk kapcsolatát.

Szerintetek vajon miért lehet ez?


2010. jún. 29. 11:07
 1/2 anonim ***** válasza:
Hát, ez a szeretlek kijelentés elég korai volt a részéről, talán ezért mondhatta utána h nyelvbotlás, nem akart úgymond megijeszteni Téged szerintem.A másik, hogy véleményem szerint nem te vagy a gond okozója, hanem valami más problémája lehet, családi, de ez csak az én véleményem.
2010. jún. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

azt is mondták, h valószínűleg megijedt ettől az egésztől, mert rengeteg csalódás érte, amint megszeretett valakit.

és amúgy lehet, h tényleg az is közre játszott/játszik, h otthon sincs náluk minden teljesen rendben.

2010. jún. 29. 11:18

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!