Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van értelme megjavítani? Próbálkozzak még?
Mindketten 25 évesek vagyunk. Mostanában egy picit több volt a veszekedés mint kellene.
Én egy kicsit érzelmesebb, érzelgősebb férfi vagyok. Jobban idegeskedek a kapcsolatomon, mint mások. 10-ből 9-szer azon siklunk el, hogy kevésbé fejezi ki a szeretetét, mint ahogy én azt elvárnám, vagy ahogy az eddigi kapcsolataimban kifejezték. Egyszerűen nem akarom elhinni hogy ha szeret akkor belülről fakadó kényszer ne legyen benne az ölelésre, néhány jó szóra, egy simításra vagy bármire. Kicsit kimerültem az állandó idegeskedéstől, hogy mi lesz velünk. Én szeretem ha egy stabil háttér van mögöttem, aki haza vár, és szeret, törődő.
Kicsit úgy érzem hogy ezt a kapcsolatot egyedül akarom megmenteni, egyedül pedálozok. Egyáltalán nem hajlandó beszélgetésre, csak szurkálódásra ha beszélek. Végig hallgat nagy csendben de ennyi.
Legutoljára a barátnője elött beszélt velem megalázóan, amire nagyon ráförmedtem, ő pedig úgy csinált mint aki nem is tudja miről van szó.
Én megbeszélés nélkül nem igazán tudom elengedni a sérelmeimet, de ő még sem hajlandó rá.
Legutóbbi összeveszéskor megbeszéltük hogy reggel 9 óra magasságában hoz nekem reggelit a munkahelyemre (hogy ne legyen gixer, azért vettem a boltban reggel). 11 órakkor kerestem hogy miújság, mert nem jött. Majd küldött egy képet hogy ő igen is keresett, csak én nem vettem fel. A képen 3db megszakított hívás volt (ami foglaltat jelent). Nagyon jól tudja, hogy nem kapok semmi értesítést róla ha keres hívás közben. De el nem ismerné, hogy nem akart enni hozni. Mindig jobban esne ha megmondaná, nem akartam enni vinni mert haragudtam rád, mint hülyének néz, mint aki nem tudja hogy foglalt vagyok. Mondtam neki hogy hagyhatott volna egy üzenetet, ha annyira keresett, kár mártírkodni. Nagyon zavar, és nagyon rosszul esett, főleg hogy megjátsza az egészet.
Én 2 hete már egyszer össze szedtem a cuccomat, de pakolás közben megállított. Akkor is arról volt szó, hogy nem volt hajlandó megbeszélni a dolgokat. Torkig lettem ezzel. Most megint ugyan úgy érzem magam. Rossz. Nagyon nem úgy gondolom, hogy egyedül kéne tennem a kapcsolatért.
Tegnap késő este értem haza, nagyon sokat dolgozok, hogy ne legyen gondunk. De már hajnalban mennem kellett tovább dolgozni, így reggel felébredt mikor en is keltem. Látta hogy nagyon ki vagyok, rákérdezett hogy mi van, én csak annyit mondtam hogy nagyon fáradt vagyok, majd elmentem. Nem igazán vagyok ehhez hozzászokva, hogy ölelés minden nélkül távozzak reggel. Napközben hívott, biztos érezte rajtam a reggelit, így nagyon nirmális volt. De aztán ismét ennyi. A sérelmek nincsenek elengedve, mert nem beszéltük meg a dolgokat. En soha semmit nem vágtamna fejéhez, mindent ugy beszélek vele hogy minél kevésbé de inkább egyáltalán ne legyen bántó.
Fontos kiemelni, hogy nincs munkája. Egy 3 éves kisgyereke van. Nagy vonalakban én tartom el őket.
Elkèpzelhető, hogy más a szeretet nyelvet el, ő nem olyan bújós, szeretgetős. De az is lehet, ès sajnos azt gondolom ez a sanszosabb, hogy èrzelmileg nincs igazán rád hangolódva. Bele futott gyorsan egy másik kapcsolatba, aki elfogadja így gyerekestül, sőt, el is tartja, lakhatást biztosít stb.
Ez nem egy működő kèpes kapcsolat. A probkèmákat nem tudjátok megbeszèlni, mert nem hajlandó, nem ápolja a kapcsolatotok, semmi. Egyedül nem tudod rendbe hozni, ahhoz ketten kellenètek.
Most vagy le tudsz vele ülni, ès megbeszèlni mindent, ki mit èrez, mit vár a kapcsolattól, mire vágyik, mi bántja stb, ès tudtok/akartok változtatni, vagy el kell engedni. 25 èvesen ne akarj benne ragadni egy kapcsolatba, ami csak felemèszt, pedig csak pár hónapja tart. Hiába nem szeretsz ugrálni, de nem is kell egyből új kapcsolat, ès nem is kell erőltetni azt, ami nem működik, ès nem tesz boldoggá.
Hagyjuk már ezt a szeretet-nyelvet, ez csak egy felszínes magyarázkodás.
A tettek fontosak.
Lehet már rád unt, csak mivel kenyérkereső vagy, ezért el van még egy ideig. Ha nem lehet vele ezekről a dolgokról beszélni annak két oka van, vagy nem érzi, hogy téma, vagy érzi csak nem kíván róla beszélni.
Egyik sem oké.
Plusz tanács, Japánban szokták mondogatni a motyogó külföldieknek, hogy huh, de jó a japánod, de akik tapasztaltak, mindig azt mondják, hogy amikor már nem dicsérik a japánodat, akkor tudsz igazán.
# 11
Bocs, de 3x hív, te foglalt vagy reggel. Mit vársz, meddig várjon téged a munkahelyed előtt????
Nekem egy picit erről egy nárcisztikus ember jut eszembe, nem egy szeretethiányos.. Ne haragudj!
HA írsz több konkrétumot, arra lehet konkrétan válaszolni, de ebből nekem csak annyi jött le egyelőre, hogy te támasztasz kicsit sok elvárást a másik felé és nehéz neked megfelelni. Persze ezt jobb neked tudnod..
Az, hogy ki mennyit ölelget meg egyénfüggő, tény, hogy kellenek ezek, de el tudom képzelni, hogy nagy szakadék van nálatok a "normális" és a "tapadós" között..
VAlóban hideg vagy csak te érzed úgy, valójában a te kényszerességed ez? NEm lehet, hogy te magad vagy bizonytalan a másikban, ezért vársz el így túlkompenzálást?
-A telefonos reggelis dolog legalábbis erre utal. Én sem szobroztam volna lent, pláne hidegben fél órát, ha nem érlek el.
De még egyszer, csak a fentire írtam, a körülményeket ti ismeritek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!