Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért hagyja, hogy kihasználják?
Párommal egy éve vagyunk együtt. Ez idő alatt beleláthattam az anyja-fia kapcsolatba.
Egyetemista a párom, 22 éves múlt, (F), rendszeresen, minden héten hazajár a szorgalmi időszakban. A családjával jóban van. Viszont az anyukája sakkban tartja. Párom meg, bármit kér tőle az anyja, megteszi neki, mert állítása szerint nem akar veszekedni. Igazából ezt a részt már kezdtem elfogadni, viszont úgy érzem, kettőnk rovására mehet. Nem egyszer fordul elő, hogy anyukája kitalál valamit, hogy menjenek el családostul valahova, miközben párom jött volna hozzám.
Lehet, hogy nem tudatos, ugyanis jóban vagyok az anyukával, velem nagyon rendes, nem hiszem, hogy nekem akarna betenni.
Ugyanakkor roppant zavaró az, hogy sokszor az anyukától függ, hogy mennyiszer találkozunk.
Én beszéltem már párommal erről, hogy az X-edik ugyanolyan programra, (amire semmi kedve nincs menni,) mondja meg az anyjának, hogy nem megy és kész. Erre az a válasz, hogy nem akar veszekedni vele és hagyjuk a témát.
Nem lenne baj egyébként, hogy mindent megtesz az anyjának, vagy hogy sűrűn hazajár, viszont azt annál inkább nem tudom hova tenni, hogy panaszkodik, hogy már megint egész végig az anyjának kellett ugrálnia, stb.
Mit tegyek? Fogadjam el, hogy örökre így lesz?
Nem igazán lehet ezt a témát felhozni, mert ideges les tőle.
22 sose fog leválni,csak picsogni jobbrol balra balrol hobbra,de sose fog ebből kilépni,ne várd meg mint én h már szex kozben kis felugrott anyuka szavára és ott hagyott többször a közös lakásunkban,volt h egyedül napokra,az anyjával aludt egy ágyban még tizenévesen is, elég megalázo anyu után kullogni pótléként,én lehet trógernek tünők,de a sokasik megalázás után h sose leszek melette senki,mert Anyu a nagy betús NŐ, kivágtam mint macsát eü sétára..
Ezek a nők meg mind maguknak szülnek férj potlot.. Keress olyat aki nem anyafüggő,vannak normális pasik,akik nem ödipuszos csecsen logó beteges szimbiózisban lévők.
"Párommal egy éve vagyunk együtt."
Dehogy vagytok együtt! - csak egymáshoz tartozónak érzitek magatok.
A párodnak ott a családja, akikhez nem csupán érzelmi, hanem anyagi alapon is tartozik.
Anyagilag függ a családjától, márpedig "aki fizet, parancsol!"
Nem az anyának kell alkalmazkodnia a tőle nagyban függő gyereke 'párjához'. Te kerülsz a családba/családhoz, nem pedig fordítva.
Mindaddig el kell fogadnod az általad kritizált helyzetet, míg közösen pároddal megszüntetni nem tudjátok az anya-fiú függőségi viszonyt.
Ugye tudod, hogyan történhet ez:
ketten, önfenntartóan, anyagi függőség nélkül külön lakásban - együtt.
Ebből igy hosszútávú jó kapcsolat nem lesz. Szenvedsz még pár hónapot, évet és megutálod a helyzetet végett a párod.
Azzal semmi baj, hogy kötődik anyukához, csak a mértékkel.
Bírom amikor megjelenik egy kiscsaj, és mások anyját szapulja, hogy kihasználja a gyerekét.
Te szoptad végig a csávóval a születésétől kezdve?
Egy éve vagy a gyerekkel, nem hiszem, hogy olyan mélyen beleláthattál a dolgokba. Ha nem tetszik ez neked, akkor pattanj le, keress másik embert. Ez ilyen egyszerű, ezt még a párodnak is le tudod mondani, ezt látod, neked ez nem tetszik, úgyhogy lépsz.
En azert ennyire nem vagyok elitelo. A sracot en sem ertem, nekem mar 16 eves koromban sem tudtak programot szervezni nekem, mert mar akkor is magam inteztem, hogy mikor, hova, kivel megyek.
Kerdezo, szerintem egyszeru a helyzet, kezdj el te is programokat szervezni kettotoknek, hogy amikor anyuci csettint, akkor a baratod tudja mondani, hogy a hetvegen most nem, mert veled magy mashova. Szerintem meg orulne is, hogy van "kifogasa". Sajna nem tul eletkepes egyed, de azert tudsz rajta segiteni. :)
42F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!