Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok szakítani, pedig a barátom már többször megcsalt, illetve állandóan hazudik lányokkal való találkozásokról, és én ezt már nem bírom. Mit tegyek?
Illetve van egy legjobb barátja, lány, akiről mostanában tudtam meg, hogy előttem randiztak is, és hogy neki mindig is tetszett, csak sose jöttek össze, mert a csaj nem akarta. De azokból amit láttam, azt gondolom, hogy az én barátom szerelmes ebbe a lányba, legalábbis azt hiszi. És nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel, hogy csak pótlék vagyok. Tudom, hogy engem is szeret a barátom, de attól félek, ezt a lányt jobban szeretné. És eddig nem zavart de ezek tudatában már igen, hogy folyton dícsérgeti a hátam mögött, hogy milyen csinos, milyen jó az alakja. És nem szólhatok egy szót se, mert ő nem tudja, hogy én ezt tudom. Szóval lenyelem. De nagyon rosszul vagyok, és szeretném elhinni, hogy úgy van ahoygy ő azt nekem miondja, milliószor megbeszéltük már ezeket a dolgokat, és mindig rövid időre elhiszem és megnyugszom, de aztán újra rájövök, hogy igazából tök hülye vagyok, hogy hiszek neki, és már lassan begolyózok ettől a kettős érzéstől.
Nem tudom mit csináljak, nem bírom ezt így, de szakítani se tudok, mert én nagyon szeretem őt, és nem tudom elképzelni nélküle az életemet, de félek, hogy ez már sose lesz jobb.
22/L
Ez annyira klasszikus. Mr.Menőarc minden héten megcsalja, de akkor is vele marad, "mert hát mégiscsak Mr.Menőarccal vagyok nem valami """"lúzer"""" csávóval"
Beteg világ ez.
Ez egy tipikus hézagtöltő kapcsolat. :(
40N
Uhh Kérdező, ilyenben én is voltam. Mindig az excsaja volt a szerelme, én max csak pótlék voltam, megcsalt a csajjal, 1.5 évig hülyének voltam nézve. Most vagy összeszeded az eszed és menekülsz, vagy addig szenvedsz, míg vagy terápiás eset leszel, vagy valami fizikális betegségben manifesztálódik (nekem az emésztésem ment tönkre), vagy a pasi rak ki, mert megunja a lábtörlőjét.
Fuss!!!
30N
11-esnek igaza van.
A csaj inkább lesz ennek a srácnak a lábtörlője, mint hogy összejöjjön egy átlagossal.
Oké, nem fekete-fehér, ez egyértelmű, majd rájössz akkor, ha ráment a testi-lelki egészséged. Megmondtuk az egyértelműt, jössz a mentegetőzéssel, akkor dugd tovább a fejed a homokba.
30N
Ha annyira baromi jól passzoltok, miért kell csalni a másikat? Ha valakit szeretek, nem kezdek el ismerkedni másokkal, főleg nem szexelni. A hűség elég alap lenne.
Te szépen meg vagy alázva és még élvezed is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!