Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy beszéljem meg a barátommal konfliktus nélkül, hogy hova és mire költ el ennyi pénzt és mégis meddig fogja ezt csinálni?
Párom sosem volt egy gavallér típus, nem nagyon mentünk sehova a másfél év alatt, (mindig csak otthon ültünk kb), ajándékot sem igazán kaptam tőle. Mivel tudtam, hogy nem keresett túl jól, így nem erőszakoskodtam vele.
Most 2 hónapja viszont lett egy jól kereső állása, de az anyagi része még durvább lett, mert ezek mellett a rezsibe sem ad bele semmit sem, ráadásul 2 napja kölcsön is kért tőlem egy nagyobb összeget a kocsijának a műszaki vizsgájára, amiből tegnap este elvett, azzal, hogy nem maradt már semmi a 2 hete kapott fizetéséből??!! 2 nap alatt már 15 ezret elvett belőle.
Egyből rákérdeztem, hogy mire ment el a 2 hete kapott fizetése, de kb. annyi összeget mondott, ami max. 3 nap alatt fogyna el úgy cuzammen. Normális hangon mondtam neki, hogy ez így nem fog menni, hogy semmit nem ad be és mellette még én adok neki pluszban is. Erre úgy nekem esett, hogy kb mit szólok be, már megbánta, hogy tőlem és nem az anyjától kért, iszonyatosan rosszul esett, hogy még én érezzem magam ezek után rosszul, hogy rendes vagyok vele. Azóta alig szólt hozzám. De láttam reggel, hogy megint elvett a kocsi pénzből egy 10-zest.
Tényleg nem tudom mit csináljak, mert ahogy megpróbálom megbeszélni vele a dolgokat, úgy leolt, hogy még azt is megbánom, hogy szóltam ezért.
Ismerem a forgatókönyvet:
"... de olyan jól néz ki és népszerű pasi és jó az ágyban és szeretem és más pasik a nyomába se érnek és nem tudok nélküle létezni..."
Igyad csak szépen a levét.
Tiszteld már meg magad azzal, hogy nem egy ilyen alakkal élsz! Miért nincs önbecsülésed?
A hibás ilyenkor mindig az, aki hagyja, hogy megtegyék vele. (Igen, én is voltam hibás.) Ő ilyen, nem tud és nem is akar változni soha, még a te kedvedért sem.
Egy komoly beszélgetéssel kezdeném, megmondanám neki mondjuk reggel, hogy este ha hazajön szeretnék vele beszélni, így napközben lenne ideje ráhangolódni a dologra, nem hirtelen támadásként érné. Ha ezek után sem lenne hajlandó a beszélgetésre vagy nem akarná megérteni mit is akarsz akkor viszont közölném vele, hogy vége. Mert ennek megoldásához az ő együttműködése nélkülözhetetlen. Ha nem hajlandó rá akkor Te nem tehetsz semmit, bármennyire akarod. És ha nem hajlandó foglalkozni a problémával az azt jelenti, hogy változás sem lesz.
Mondjuk még annyit tennék, hogy fizetése utáni napon kölcsön kérnék tőle. Mondjuk a fizuja felét vagy bármennyit amenyit csak lehet. Aztán beszélnék vele. Ha esetleg szakítás lenne a dologból akkor valami visszajöjjön.
"Egy komoly beszélgetéssel kezdeném"
Hasznos ötlet, hiszen még nem próbálta a kerdező és nem még a pasinak állt feljebb, hogy legközelebb az anyjától kér kölcsön.
20as nem az a hasznos benne, hogy -beszélnék vele, ezt én is olvastam, megvolt. De lehet hasznos az, hogy először tudtára adnám, hogy a problémát meg kell beszélnünk és úgymond kapna egy kis időt annak feldolgozására, hogy igenis beszélnie kell egy számára kellemetlen dologról velem. Mert tudom, hogy normális ember ezt érti, de mint látod ő mégse és támadásnak veszi ha "rárontanak" ezzel a dologgal. És több olyan tapasztalaton is van amikor így felvezetve igenis elkezdődött az ominózus beszélgetés ami addig nem sikerült. Persze ez sem tuti recept, embertől függ, úgy mint az is, hogy ha netán beszélnek is, jutnak-e valahová.
Persze a Te rám irányított beszólásod biztos több segítséget nyújt a témában.
Azt már csak megemlítem, hogy egyesek miért nem a témához reagálnak és miért nem magára a kérdésre. És ha ahhoz nincs hozzátenni valójuk akkor másra miért? Miért nem hagyják ki egyszerűen a témát? De Te majd biztos megmondod ezt is nemsokára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!