Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megszorította a kezem, mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megszorította a kezem, mit tegyek? 4 éve vagyunk együtt.

Figyelt kérdés
A páromnak lett új telefonja. Mondta, hogy nyomkodhatom. Már a múltkor is láttam rajta egy alkalmazást-ph Viewer-, amire azt mondta nem tudja mi az. Aztán most megint megkérdeztem és alig akart válaszolni rá, hogy ez egy pornó néző alkalmazás.Vagyis úgy hiszem, mert nem fejtette ki. Én meg kiakadtam, hogy akkor a múltkor miért mondta, hogy nem tudja, és hogy ha a múltkor azt mondta akkor most hogy higgyek neki. Többször is kérdeztem, hogy miért nem mondta meg akkor, de csak egyre idegesebb lett és kivonult a szobából. Én utána mentem és mondtam neki hogy miért menekül el, ha kerdezek valamit, miért nem tud őszinte lenni. Amúgy náluk voltunk és épp indult le a lépcsőn. Mivel ment tovább, mondtam neki, hogy jó, legalább anyukád látja majd, hogy veszekszünk és kiderül mit nézel. Erre megfordult és nekem jött. A mellkasával hátra lökött, aztán megfogta mindkét csuklóm és megszorította. Igazából baromi nagyot csalódtam, mert soae csinált ilyet. Azt meg tudom, hogy ez ezek szerint érzékeny téma volt, de csak azt vártam volna, hogy őszinte legyen. Ezek után bevonultam a szobába és mondtam neki, hogy hagyjon békén, nem akarom látni. Kiment, aztán én elkezdtem sírni. Aztán hallottam hogy az ajtó előtt áll és visszajött. Aztán mondja nekem, hogy mit bőgsz, nem lett semmi bajod. A hangokat meghallotta az anyukája és feljött ő is. Nyilván kérdezte mi van. Én meg mivel ideges voltam , amiért az ajtónak lökött, kiadtam magambol, hogy megszorított azért, amiket mondtam. Szóval az anyukája mindent megtudott és még előtte is azt mondta nekem hogy nem lett semmi bajom és hogy felidegesítettem. Én ezt ertem, hogy felidegesítettem. De ez a megoldás, hogy akkor fellök? Szeretném a tanácsotokat kerni, hogy mit tegyek? Elfogadom a kritikát, nyilván úgy jutok csak előrébb. Szóval kérlek őszintén.
2018. nov. 18. 18:42
1 2 3 4 5
 1/48 anonim ***** válasza:
82%
Hagyd ott a francba. Persze, csak ha meg akarod előzni, hogy a későbbiekben meg is verjen.
2018. nov. 18. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/48 Miss Endzsi ***** válasza:
85%
Ennyiért így felkapnia vizet, én elhagynám, később tuti megverne valamiért. Mi lenne ha azt hinné megcsalod....
2018. nov. 18. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/48 anonim ***** válasza:
80%
Menekülj mert ez egy beteg elme
2018. nov. 18. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/48 anonim válasza:
27%
Ilyen sokáig elviselt egy nőt? Ginisz rekord!
2018. nov. 18. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/48 A kérdező kommentje:
Én azért lepődtem meg baromira mert már 6-7 eve ismerem. Előtte barátok voltunk. Mindig kenyérre lehetett kenni és sose bántott.
2018. nov. 18. 18:49
 6/48 anonim ***** válasza:
88%

"mit bőgsz, nem lett semmi bajod"


Soha nem fogják megérteni, hogy ha valakitől félsz, abba nem tudsz szerelmes lenni többé. Ragaszkodhatsz hozzá megszokásból, de az nem ugyanaz. Nem az a lényeg, hogy nem lett semmi bajod, hanem hogy megmutatta, okozhatna neked bajt.

2018. nov. 18. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/48 Miss Endzsi ***** válasza:
85%
Egyetértek az utolsóval.
2018. nov. 18. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/48 anonim ***** válasza:
77%
Exem volt hasonló.Legnagyobb gond ilyenkor,hogy ezt természetesnek veszik.Nálunk is volt ilyen,aztán volt pofon is.És nagyon igaz ám az a mondás,hogy aki egyszer megteszi,megteszi másodszorra is,csak akkor lehet durvábban.Exem sem változik.Utánam volt 1-2 nővel,de nem lett annyira szép vége,előbb-utóbb kiütközik az agresszív énje minden kapcsolatában.
2018. nov. 18. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/48 anonim ***** válasza:
80%

Szánalmas, hogy szorult helyzetre ilyen módon, agresszióval reagál...

Az életben lesznek ennél rázósabb helyzetek is...

2018. nov. 18. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/48 anonim ***** válasza:
68%

A csávó egy barom az tény, de csajszi, azért én nem állok le ott hogy, csak a csávót szidom mint a többiek mert veled is vannak bajok.

Az addig hogy nem tetszik a dolog hogy hazudott az egy dolog, de lehettél volna megértőbb is amikor megtudtad hogy mi az az alkalmazás, nyilván nem szereti senki szemtől szemben kiteregetni azt hogy pornót így meg úgy ilyen olyan úton néz, és mikor nyilvánvalóvá vált hogy neki cinkes a téma te még tovább erősködtél, még akkor is mikor már egyértelműen látszott rajta hogy ideges, erre te tovább feszítetted a húrt, helytelen az erőszak alkalmazása, és az is hogy nem tudja normálisan kezelni a dühét, illetve bunkó, viszont ezt a reakciót te váltottad ki belőle.


Összegezve

TE: ne legyél ekkora hisztis (nemmondomki)

Csávó: selejt kategória, dobd.

2018. nov. 18. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!