Nem tudom komolyan venni a barátomat. Velem lenne a baj?

"Szakítani nem tudok vele, mert szeretem valamilyen szinten és nem tudnám mit kezdenék nélküle. "

vs.

"nem az a férfi akitől én majd családot szeretnék."

Akkor most miről beszélünk? Dönts már el, hogy mit akarsz oké?

Vagy szenvedj csak tovább nyugodtan, de ne itt rinyálj akkor, ha nem vagy hajlandó szakítani. Ez egy sz..r, semmit érő kapcsolat.

Mit szeretsz benne úgy őszintén? A névnapodon se voltatok együtt, nem tisztel téged.

Nézd, minél tovább halogatod ezt a nehéz lépést, annál rosszabb lesz. Könnyebb már sosem lesz annál, ami éppen van. Én tudom, miről beszélek, 4 éves kapcsolatból kellett kilépnünk 20-21 évesen, mert ez volt a helyes döntés. Persze, szerettük egymást... nagyon nehéz nem kötődni ahhoz, akivel lényegében együtt nőttél fel. Ijesztő a gondolat, hogy nélküle mi lesz, hiszen a tinédzser éveidet vele töltötted, az identitásod kialakulásának leglényegesebb időszakában végig jelen volt. De hidd el, felszabadító az az önismereti munka, ami azután jön, hogy elengeded őt. Olyan kérdésekkel kell szembenézz, hogy ki is vagyok én nélküle? hol is tartok a saját életemben? milyen vagyok egyedül?, amik nehezek, de nagyon-nagyon fontos választ találni rájuk! Nálunk nem volt ilyen jellegű probléma, amiket leírsz, azoktól én is falramásznék, 15 évesen oké, ha valaki ennyire szétszórt és nemtörődöm, de felnőttként ez már gáz, és nem is való felnőtt kapcsolatba. Nálunk arról volt szó, hogy szép lassan kiderült: más irányba szeretnénk haladni az életben, mások a hosszú távú céljaink, nem ugyanúgy gondolkodunk a kapcsolat jövőjéről. Életünk legjobb döntése volt a szakítás, azóta mindketten megtaláltuk azt, akivel ténylegesen szeretnénk leélni az életünket. Egymással ezt nem tudtuk elképzelni, és ezért nem is volt szabad erőltetni. A jó dolgokra emlékszem vissza és rengeteget tanultam a kapcsolat által, de tönkretett volna, ha bennemaradok.

Ha nem lépsz ki időben, egyszercsak azon kapod magad, hogy hiába nem tudtad elképzelni vele a jövőt, a családalapítást, mégis ott vagy benne, gyerekek is vannak (képzeld már el, apaként, családfenntartóként hogy fog viselkedni...), és te totálisan boldogtalan vagy. Ilyenkor jön az, hogy teljes elkeseredettségedben majd elkezdesz kifelé kacsintgatni, mert rájössz, hogy nem csak az az egy férfi van a világon, akivel te 15 évesen összejöttél.

"Szakítani nem tudok vele, mert szeretem valamilyen szinten és nem tudnám mit kezdenék nélküle."

Akkor fogd be a szád és szenvedj tovább. Majd rájössz, hogy a szerelem önmagában nem elég egy normális kapcsolathoz és arra is, hogy milyen szánalmas dolog a kapcsolatfüggőség, ha előtte még el akarsz cseszni pár évet az életedből, akkor hajrá.

Jöttem, hogy legyen egy ellenvélemény a barátod javára. Mi, hanyagok tartsunk össze. Én is kegyetlenül feledékeny vagyok, otthon hagyom a kulcsomat, tárcámat, elfelejtem hánykor találkozunk (volt, hogy egy órával korábban ott voltam) hogyha fél órával később kéne mennem dolgozni szintén elfelejtem, mondanak nekem valamit miközben mással foglalkozom jellemzően már nem jut eszembe megcsinálni stb. Ez nem tudatos de tudatosan lehet tenni ellene.

Aki azt mondja fogadd el a másikat olyannak amilyen az hülye és semmi igénye a változásokra. A feledékenység, hanyagság egy olyan tulajdonság ami kijavítható ha te is ott vagy mellette, kifejezed nemtetszésed és segítesz neki megtalálni a megoldást. Az lehet cetli, notesz, emlékeztető, napló akármi amiben leírja a dolgait.

Vagy a másik verzió, dobd a kapcsolatot mert az egész kérdés felvezetéséből az cseng ki, hogy keresed a barátod hibáit akivel eddig jól megvoltál mert meguntad a kapcsolatot, kiismerted és ellaposodtak a dolgok. Hajrá. De ha felnőtt vagy érzelmileg akkor neki is megmondod őszintén, hogy mi a valódi problémád.

(Funfact: kommunikációval lehet segíteni a kapcsolat ellaposodását is. Elmondod mi a bajod és kitaláltok rá valamit)