Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire reális ez a félelmem?
A barátom nagyon okos és tájékozott. Inkább az eszére hagyatkozik, nem az érzelmeire. Tegnap például nem tudtuk meggyőzni egymást arról, hogy a hagyományok fontosak-e (szerinte nem, így csak nacionalisták lesznek az emberek, meg hogy minden ember egyedi és felesleges a nemzeteknek ajnározniuk magukat. Szerintem meg igen, mert kulturális örökség, ezek összehozzák a nemzet tagjait, közösségi kapocs.)
És egyre inkább azt érzem, hogy ő nyitottabb, más szemszögből látja a dolgokat (ami nem baj, én szívesen meghallgatom és beépítem a nézőpontomhoz), nagyobb a tárgyi tudása mindenről, satöbbi. Szerelmesek vagyunk egymásba, és tudom, hogy ő is sok tulajdonságomat szereti ami rá nem annyira jellemző, mint rám (átgondoltság, problémamegoldási képesség, gondoskodás). Mégis félek, hogy kevés leszek neki idővel, így, hogy talán nem vagyok az a szellemi társ számára, mint aki tényleg illene hozzá.
Nem szeretnék felesleges problémát generálni, ezért kérdezem tőletek: szerintetek reális ez a félelmem?
Hasonló helyzetben vagyunk a párommal, és abszolút szellemi társként tekintek rá.
S nagyobb tájékozottság persze előny sz én oldalamon, de nagyon sokszor olyan új nézőpontokat villant fel, ami nekem nem jut eszembe.
Én nem nevezném magam szellemileg sokkal előrébb lévőnek,inkább úgy mondanám,hogy máshogy látom a dolgokat és máshogy közelítek meg helyzeteket.
Igazából a párommal jól eltudok beszélgetni. Én kicsit alaposabb vagyok,de ez semelyikűnket nem zavarja. Ő is elmondja az álláspontját és én is. Aztán egy könnyed megvitatás és egyeztetés. Sokat tanulunk egymástól.
Annyi előnyöm van,hogy némileg választékosabban,kifejezőbben fogalmazok ès emiatt hamarabb tudom érvényesíteni az érveim. De ha neki nem megy akkor segítek önmagát kifejezni :) A kölcsönös tanítás szuper!
Köszönöm a válaszokat! :) Estefelé beszélek vele erről, most már máshogy érzem én is a dolgokat reggel óta. Valószínűleg csak a komplexus beszélt belőlem, nem érezteti soha, hogy kevés lennék hozzá vagy bármi ilyesmi.
Az utolsó válaszolónak üzenem, hogy nem libsi és nem is migráns kebelbarát. Például abban mindketten egyetértünk, hogy csak két nem van és az emberek jódolgukban találtak még ki ötvenet, néha poénkodunk is, hogy én ma kisteherautónak érzem magam, ez a nemem. :) Egyáltalán nem vall szélsőséges nézeteket, de nem homofód, rasszista, antiszemita meg semmi egyéb.
Nem homofób: "az emberek jódolgukbantaláltak ilyeneket","ma kisteherautónak érzem magam"
Aham,mesélj még.
Felőlünk mindenki azt szeret, akit akar. Vannak biszexuálisok és melegek, meg a többi. De a szexuális beállítottságnak nincs köze ahhoz, hogy valaki nemtelennek érzi magát, vagy többneműnek...
Igazából mindegy, mert ez nem tartozik az eredeti kérdésemhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!