Milyen az amikor azt érzed, hogy már nem szereted a párod?

Én azt éreztem, hogy kezdett teherré válni számomra a jelenléte, vagy az, hogy át kellett hozzá menni. (szerencsére nem bútoroztunk össze)

Mindenféle indokokat kreálgattam (hazudtam, igen..), csak, hogy ne kelljen vele találkozni. Egy idő után ez is kellemetlen volt a számomra, így megmondtam kerek-perec, hogy úgy érzem nem vagyok szerelmes. Utóbb kiderült, hogy igenis szerelmes voltam még belé, csak egyszerűen ellaposodott a kapcsolatunk, sivárrá vált. Otthagytam, utána vagy egy fél évig nem találtam a helyem az emberek között, éjszakánként nem tudtam aludni, és folyamatosan úgy éreztem, mintha elvesztettem volna az egyik felemet. (vagy inkább, mintha a lelkem felét, vagy mintha feleannyi lennék, mint azelőtt). Biztos voltam benne, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el, de azóta már másképp látom. Így több, mint egy év távlatából jó döntésnek bizonyult, mivel alapvetően nem illettünk össze, alig volt összhang, alig volt beszédtémánk, egész máshogy képzeltük el a közös jövőt. (nem egy irányba tekintettünk

véletlenül elküldtem, pedig még nem fejeztem be ^^ :D

Szóval sok dolgot tévesen érzékeltem és mindez a szerelem miatt. Amikor kezdett elpárologni a "köd", akkor rájöttem, hogy lépni kell. (5 évig voltam vele)

A tanácsom: próbáld meg hosszú távon szemlélni néha a kapcsolatodat, amikor van rá lehetőséged (úgy mint, most). Ha azt látod, hogy nem egy irányba tekintgettek a jövőbe, akkor hagyd a fenébe, mert szinte biztos, hogy rossz vége lesz.

Igen. Én is egy (eleinte) nagyon jó párkapcsolatban éltem. A szerelem kb. úgy 3 évig tartott. Utána is szerettem, de már másképpen. Szín tiszta szeretettel. De nekünk is elkezdett laposodni a kapcsolatunk. Én is már ott tartottam, hogy amikor jött, azt vártam, mikor megy. A szex egyenesen teher volt. Elhatároztam, hogy elhidegítem magamtól, mivel nem volt elég bátorságom azt mondani, hogy már nem szeretem, és úgy érzem, hogy értelme sincs tovább folytatni. Nem voltak céljai, élt a mának. Én nem ilyen ember vagyok. Nem illettünk össze. Ezért egy csendes hárpia lettem. Ez egy folyamat volt, de elértem egy fél év után, hogy ő is erre a belátásra jusson. Így aztán leültem vele, és megbeszéltük hogy nincs miért tovább együtt lennünk. Sírtam. Én is, és ő is. Kegyetlen érzés volt. De meg kellett tenni. És képzeld el, hogy ezután kb. 2 hétig fizikailag voltam beteg. Érzelmileg is nagyon megtörtem, de fájt mindenem. Volt olyan nap, hogy az ágyból ki sem keltem, csak feküdtem, sírtam, és mondjuk ki őszintén, sajnáltam magam is, és őt is. Ennek már 3 éve, és most nagyon boldog vagyok. Felszabadultam, megtaláltam azt az embert, akivel egy hullámhosszon vagyunk, közös terveink vannak... Nagyon boldog vagyok. És utólag már azt mondom, hogy nehéz volt meglépni, nagyon nehéz, de megérte. (5 évig voltam vele együtt).

25/L