Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért utáltam meg azt, akit mindennél jobban szeretek?
Évek óta szeretem, anno próbálkozott nálam, de munka miatt elköltöztem, rá egy évre összejött egy csajjal. Elfogadtam, mondván, hogy biztos szereti, de mindenhonnan azt hallom vissza, hogy nem szeretik egymást, csak játszanak, kavarnak. Mivel lényegében mindig is tetszett megnéztem a facebookját és láttam, hogy egyedülálló, majd gondoltam nem hajtok rá, kicsit még nézelődöm, hogy mi a helyzet. 1 hónap alatt 2x törölte ki a csajt(vagy a csaj őt), a csaj valami idézetet pakolt ki, hogy mennyire megbántotta őt a srác, képeket leszedtek, rá 2 hétre megint elmentek együtt Tokajra, kitették fb ra, kép, most megint kép le, egymást kitörölték majd pár napra rá újra visszavették.
Soha nem érdekelt annyira férfi, mint ő, de nagyon csaódtam benne ezek után. Ha van barátnője, akit szeret, akkor legyen, ha nincs, akkor nincs, ha pedig összevesznek, ne pakoljanak mindent ki.
Másnak is ennyire kiábrándítók az ilyen emberek vagy velem van a baj?
Nyílván jogos a kérdés, hogy miért koslatok utána, de harcolni akartam úgymond érte, csak nem tudtam, hogy tegyem meg vagy sem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!