Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan oldanátok meg a helyzetet? (bővebben lent)
A múlt:
Párom munkanélküli volt és vidéken nehezen talált munkát, ezért tervbe vette, hogy feljönne úgy 1 hónapra Pestre és itt keres munkát.
Sajnos a szüleim nem fogadták be, jöttek minden hülye kifogással, hogy kicsi a szoba, (1,5 szobás lakásba lakunk, fél szobájába én vagyok egyedül), nem tudnék tanulni, mert mikor én tanulni akarok akkor a párom aludni stb.
Végül nekem kellett kimondanom a páromnak azt amit Ők nem vállaltak, hogy nem jöhet, de ezt is azért mondtam ki, mert Ők akarták, nem pedig a saját döntésemet mondtam meg neki.
Féltem, hogy ne legyen a kapcsolatomba ez miatt semmi probléma, úgy érzem sikerült ezen felül kerekedni.
Anyámnak állítólag nem volt könnyű döntés, hogy nemet mondjon, mert az én boldogságom bla-bla.
Sokan azt mondják minden szülő a saját gyermeke helyzetét nézi, de én sérelmezem, hogy meg sem próbálhattam bebizonyítani, az érvének az ellenkezőjét.
Jelen:
Tovább tanulok, tervezem, hogy abba a városba megyek ahol a párom lakik, ezzel is elköltözhetek.
Anyám kijelentette, hogy ha van az iskolánál lehetőség akkor kollégiumba menjek.
Én meg úgy gondolom, hogy több oldalról kell megvizsgálnom a dolgokat.
S arra a döntésre jutottam, hogy nekem azt is figyelembe kell vennem, hogy van párom már 4 éve és már azért ide volna a kapcsolatunk szempontjából lépéseket tenni és ez a összeköltözés volna.
Most rajtam múlik, hogy összeköltözzünk, nem fogok kollégiumba menni.
Beszéltem a párom anyukájával, Ő is azt mondta ne menjek kollégiumba, ha ketten elfértek a lakásba akkor még egy ember is elfér (erre sokan azt mondják, csak kezdeni dolgok, de később jönnek a problémák)
Nem kér semmit, mert hát családtag vagyok (ez egy kicsit nem tetszik,hogy nem adhatok bele a rezsibe, de majd megoldom másképpen)
Anyám jött azzal, hogy ez így nem lesz jó.
Megkapom majd azt, hogy bezzeg a Te anyád nem engedte meg hogy oda menjen a fiam, te meg itt vagy.
Anyunál tudni kell, hogy Ő mindig a dolgok rosszabb oldalát nézi.
S úgy érzem Ő nem akar elengedni, hogy elköltözzek, nagyon félt, hogy joggal e ezt nem tudom.
De az állandó féltés sem vezethető jó dologra, meg kell tapasztalnom az életet.
Az sem indok, hogy az első kapcsolatom és hogy azért van az aggódás.
Míg a nővéremnél azt sem tudja kivel él együtt már 1 éve addig nálam azért más a helyzet tudja hova megyek.
Sajnos anyámnak nincs túl jó véleménye a leendő anyósomról.
Egyszer találkoztak mikor a páromnak a diplomaosztója volt, nem akart eljönni, de rábeszéltem.
Igaz akkor találkoztak először, de talán anyám e napot úgy értelmezte, hogy családi bemutatkozás, nem pedig a párom diplomaosztója.
Rosszul indult a buli, és ez miatt a párom anyukája sem a legjobb benyomást nyújtotta anyámnak, amit a mai napig is hallgatok, hogy ilyen-olyan.
Mit csináljak? Hogyan magyarázzam meg anyámnak, hogy én oda akarok költözni és nem gondolom úgy hogy a múlt rossz döntései meghatározzák a jövőbeli életemet?
Beszélnétek erről a párotok anyukájával? (jó vele a kapcsolatom)
Valahogy "kiharcolnátok", hogy fogadjon el az ott lakásért xy összeget, vagy az sértő?
24/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nagyon köszönöm a választ :)
Jó fejnek tartom a leendő anyósomat, és ezt nem csak kezdeti dolognak mondom.
Én nagyon várom a összeköltözést és nem érdekel ki mit mond körülöttem, saját magam kell megtapasztalnom a dolgokat.
Remélem működni fog a kapcsolat, hogy összeköltözünk 4 év után.
Kicsit azért tartok egy-egy dologtól mert Ő 12 órázik 2 műszakba én meg suliba fogok járni, de remélem ez nem fog problémát okozni.
Gondolok arra, hogy Ő dolgozik keres, én meg nem biztos hogy fogok tudni suli mellett dolgozni.
A másik, hogy mennyire fogjuk látni egymást, előfordulhat, hogy mikor Ő otthon lesz én akkor leszek suliba vagy fordítva.
De remélem ezt is meg fogjuk tudni oldani, elég alkalmazkodó típus vagyok, bár a párom mostanság a munkából kifolyólag kissé türelmetlen lett :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!