Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom folyton az apjával van, nem velem. Jogosan akadtam ki?
A párom szerint hisztis vagyok.
3 éves kapcsolat. Egy fél éve rákezdett a barátom, hogy minden nap találkozik az apjával, ami nem baj, viszont órákra eltűnnek, és sokszor a közös idő és program rovására megy. Például megbeszéljük, hogy szombat program, de az apja felhívja, hogy menjenek ide-oda, és akkor mennek ide-oda inkább.
Minden nap kéri az apja, hogy látogassa meg, és órákat beszélgetnek.
Tegnap találkoztam a héten először a barátommal, átsétáltam hozzájuk, és a legelső nem az volt, hogy puszit ad nekem, hanem hogy rohan be a szobájába felhívni az apját mert munkából jött és nem beszéltek.
Ma volt egy rendezvényen a munkájával kapcsolatban, majd közölte, hogy utána Apukázik és utána jön hozzám. Fel sem hívott, hogy mikor végzett a rendezvényen, semmi, hanem elmentek csavarogni az apjával, 6 órája nem tudom mit csinál és hogy értem este 5-kor jön vagy este 8-9-kor.
Volt, hogy reggel felkeltünk és közölte hogy készülődjek mert megy az Apjához.
Én örülök, hogy szereti az apját, de amint az apja szól ő rohan még ha nem is fontos és akár engem rögtön otthagy. Volt olyan, hogy állatkertben voltunk, és az apja hívta, hogy majd ugorjunk be hozzá hazafele, és a barátom vagy 5x mondta el nekem, hogy az apjához ne felejtsünk el beugrani.
Régen NEM volt ilyen. Ez úgy egy fél éve van. Kérdeztem, hogy van-e valami baj, de nincs.
És általában mindig elérhető facebookon a párom, ha munkában van akkoris rögtön visszaír, ha velem van akkor is írogat másoknak, de ha az apjával van akkor sosem elérhető. SOHA.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ugyanez jutott eszembe, mint amit az első válaszoló is írt. Nagyon gyanús... Főleg az, hogy nem elérhető, ha az apjával van. Másrészt furcsa, hogy téged nem visznek ide-oda, pedig sűrűn vannak együtt és ez nem egy 5 hónapos kapcsolat, hanem 3 éves...
Szerintem sem az apjával van ilyenkor, csak a fater jó alibit szolgáltat. De ne legyen igazam!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!