Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
MIlyen nőre vágytok férfiak?
Milyen tulajdonsággal rendelkezik az a nő, akitől teljesen elaléltok, nem tudtok betelni vele, egyfolytában rá gondoltok?
Elsősorban nem a külsőre, a testi adottságokra gondolok, persze az is számít:)
Éppen az elmúlt héten egy tanfolyamon együtt ültem egy közepesen szép lánnyal.Nagyon szép testhez álló ruhában volt, viszonylag egyszerű de mutatós ,és igényes sminkkel az arcán. Nem az a nagyon kommunikatív típus, nem túl barátságos, nem túl társasági, viszont kedves, és figyelmes, amikor mosolyog ami ritka nála, az nagyon aranyosan fest rajta:). És ahogy levettem belőle tudja mi a fontos egy pasinak! Óra közben láttam a szemében a gondolatait, a vágyait amik arról szóltak, hogy megyek a pasimhoz, és akkora csókot nyomok a szájára mint a csuda! Mint mondtam mellettem ült, de valójában kicsit közelebb, és felém fordulva kihúzta magát, a lábait keresztbe tette,és be került az aurámba, és egyáltalán nem esett neki sem, és nekem sem rosszul, amolyan természetesen éreztük magunkat! Az a tűz ami volt benne már szerintem régóta kifejlődött. Láttam rajta hogyha a pasija vagyok bármikor képes a szemembe nézni, és őszintén mondani hogy szeretlek, és ha én nem fogom meg a kezét, akkor majd ő megfogja szívesen, büszkén sétálna velem az utcán, és kedveskedne, ill. sok-sok mosollyal az arcán fogadná az én kedveskedésemet. Nem volt "fal közöttünk" (a nők tipikus védekezésére gondolok, amikor mintha félnének az ismeretlen pasitól)gyakorlatilag egy karnyújtás kellett volna a részemről, és egyből a lehető legromantikusabb helyzetben találtam volna magamat, egy utána lévő csóktól meg egyenesen a fellegekben éreztem volna magam, ha a barátja vagyok akkor szerintem ő is. Amikor kérdezett tőlem valamit felé fordultam, és lehengerlő érzést nyújtott a számomra, a jelenléte, és a szépsége is, a szívem sokkal jobban vert, persze ő ezt nem tudhatta! Csak a kérdése sajnos a tantárgyhoz kapcsolódó volt:)Sajnos az én válaszomban sem lehetett semmilyen kezdeményező szócska, vagy kisebb incselkedés, mivel odakint a pasija várta hasonlóan nagy érzelmekkel...:)
Bárcsak több ilyen lány lenne egyedülállóként romantikus pasikra vágyva, akkor most nem itt írogatnák...:(
22:41 -es vagyok
És 26 éves srác válaszát olvastad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!