Irigy lennék a férjemre?

Egy éve vagyunk házasok. A probléma (ha lehet problémának nevezni) az lenne, férjem a kezdetek óta versenyzik velem. Legalábbis én úgy érzem. Ő sajnos nem sokat ért el az életben, talán semmit. A múltja kb annyi, higy a megtakarított pénzét egy exre áldozta, aki majd dobta őt, otthon a családjával nem jött ki jól, barátai nem voltak, mindig külföldön dolgozott de megtakarítása nulla.

Mióta velem van azóta felfele ível az élete, életünk és ezt már többen megbis jegyezték neki. Én ösztönzöm mindig, hogy valamit csináljon és amikor sikereket ér el, olyan büszke magára, hogy törik ketté. Ezzel csak az a baj, hogy engem húz le. Ha valamiben jobb nálam, azt a saját sikerének könyveli el, holott ha én ne mondjam ő sosem próbálkozott volna.

Csak egy példa: külföldön dolgozunk és volt eset, hogy nő létemre többet kerestem nála. Ebből egyből nagy vita lett, mert hát én vagyok a nagyokos, az iskolázott, aki egyetemre járt, stb. Jogsink egyikünknek sem volt, én könyörögtem neki,hogy iratkozzon be ő is velem. Neki nulla önbizalma volt, nem hitte, hogy képes autót vezetni, tanulnibde nqgy nehezen beiratkozott ő is, állítása szerint csak értem. Most pedig ott tartunk, hogy ő van agyon dicsérve mindenért, az oktató folyton dicsérei, hogy ügyes volt, nagyon jól csinálta, stb. Enhem pedig ugyanaz az oktató mindig cseszeget, ez nem jó, az se jó, ne jelezzek fölöslegesen,stb. Észrevettem ugyanis, hogy ha a férjem követi el ugyanazt a hibát, neki el van nézve, szóvá sem teszi. Férjem meg olyan büszke magára, folyton arról mesél, higy ő milyen jól vezet meg alig várja, hogy jogsija legyen.

Nekem ez baromira fáj, bevallom. Nem irigységből, de neki miért van elnézve az, amiért engem folyton leszid? Eleinzlte én is büszke voltam rá, hogy valóban rá adta magát de arra nem gondoltam, hogy így el lesz szállva magától. És ez mindig így van. Nem várom el, hogy megköszönje nekem, hogy én vettem rá valamire, amiben végül sikeres lesz de ne lenne ilyen öntelt, elszállt magától.

Nekem alapból nehezebben indult a vezetés, de már jobb vagyok én is, mégsem kapok semmi dicséretet, annal többször csesz le a semmiért is. Nekem már semmi nincs ami ösztönözne, hogy tovább csináljam, már az életkedvem is elment mindentől. Férjem pedig olyan izgatott, olyqn büszke magára, engem egy szóval nem biztat, eszébe sem jutna. Más nincs aki egy jó szóval is mellettem lenne, ezért úgy döntöttem fel adom. Nem megyek többé, legyen ő a sikeres, legyen neki jogsija.

Férjemnek elmondtam, hogy nem motivál már semmi, erre ő azt mondta azért csinálom ezt mert irigy vagyok rá.

Szerintetek is?