Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen tanácsaitok vannak, hogy gondtalan legyen a kommunikáció egy párkapcsolatban?
Az előző kapcsolatban közben is éreztem, hogy nem tökéletes a kommunikáció, de csak utólag derült ki, hogy az ő irányából sokkal rosszabb volt a helyzet, mint ami látszódott.
A minap ez eszembe jutott, és azon tűnődtem, hogy vajon hogyan kerülhetném el ezt legközelebb?
Ha a másik fél nyílt és közvetlen, akkor elég könnyű dolga van az embernek, hiszen ez magamat is arra sarkallja, hogy nyílt legyek. Ebből kiindulva hozzáálhatnék úgy a dologhoz, hogy nyílt leszek valakivel, és akkor ő is az lesz.
De ez nem mindenkinél válik be, valaki kényelmetlenül érezné magát, ha például megkérdezném, hogy "Mi az amit nem próbáltál még szexszel kapcsolatban, de szívesen kipróbálnád?" Mert például úgy érzi, hogy ezt neki szégyellnie kell.
Eddig még csak 1 komoly kapcsolatom volt, így csak ezzel a problémával találkoztam, de a megoldásával nem.
Ti hogyan kezelitek ezt, mik a tapasztalataitok ezzel kapcsolatban?
(Mármint hogy hogyan lehetne minél zökkenőmentesebb kommunikációt kialakítani úgy általánosságban 2 fél között.)
Nyilván, aki közvetlen meg nyitott, azzal bár nem mindig, de sokszor könnyebb a helyzet. Viszont minden estben sok múlik azon is, hogy mennyire akar a másik megnyílni előtted, mennyire vagytok egy hullámhosszon és mennyire akarja, hogy működjön ez köztetek (ezt nem csak párkapcsolatoknál, hanem még a barátságoknál is így van). Mert nekem az a tapasztalatom, hogy ha ezek a dolgok nincsenek meg, akkor felesleges erőlködni.
Aztán meg van akinek egyszerűen csak több idő kell, hogy megnyíljon és a bizalmába fogadjon. Ilyen esetben idő kell, sok-sok őszinte beszélgetés és biztosítanod kell arról, hogy megbízhat benned és elfogadod a másikat úgy, ahogy van és semmiért sem kell szégyellnie magát.
Arra jöttem, hogy fölösleges azt "megpróbálni", hogy az előző- véget ért- kapcsolat tapasztalatait átvigyük az újra.
Minden kapcsolat más, más partner mellett te is más leszel.
Az összes "okosság" amit begyűjtöttél az előző kapcsolataidban, már nem lesznek igazán érvényesek :)
de ez egy nagyon bonyolult és hosszú téma, ám jó róla beszélgetni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!