Vajon miért találkoztam ma vele, és mit gondolhat?

Fél évvel ezelőtt szakítottunk, ő ment el, mert nem bírta a családja nyomását, akik választás elé állították, hogy ők vagy én. Végül engem hagyott el, amiért én nem tartottam férfinak egyáltalán. Viszont a megismerkedésünkkor, mindjárt az első pillanatban, amikor megláttam, kis híján magam alá pi.siltem, annyira helyes, kívánatos, igazi férfinek találtam őt. Összejöttünk, és az előbb említett probléma miatt szétmentünk végül.

Azóta nem tudtam róla semmit, de a mai napon teljesen véletlenül összefutottunk a helyi buszon, pedig nagyon nem kis város, sőt. Annak az esélye, hogy összefussunk, gyakorlatilag nulla volt, ma mégis megtörtént. Ott volt a buszon, és meg se tudtam szólalni, amikor megláttam őt, és azt, hogy egy helyen szállunk le. Megszólított, kedves volt, végig mosolygott, pont ugyanúgy, mint az első találkozásunkkor, és én pontosan ugyanazt a pi.sicsíkot húztam. Ha lehet, most még sármosabb, még helyesebb, még férfiasabb, mint amilyennek megismertem. Az első meglepetésem után persze nem voltam vele túl kedves, inkább hűvös, hiszen végülis elhagyott, de végig jött velem egy darabon az utcán, és ahhoz képest, hogy a buszon még pergőn beszélgetett egy ismerősével, velem szinte meg se tudott szólalni, inkább csak mosolygott és nézett, alig mondott pár udvariassági mondatot.

Szerintem jött volna tovább is, ha nem határozom el magam hirtelen, hogy bemegyek egy éppen útbaeső boltba, neki további szép napot kívánva. Gondoltam, ha már összefutottunk, akkor dolgozzon meg egy picit, hadd vágyakozzon, hadd maradjon benne a kérdőjel. Mosolyogva nézett utánam.

De vajon van-e benne bármilyen vágy, esetleg kérdőjel? Vagy csak én szeretném, hogy legyen? Hiszen végülis nem keresett volna meg, ha össze nem futunk véletlenül. Azóta sem írt még egy sms-t sem. Vagy talán még várható, hogy jelentkezik? Ez a sok mosoly, némaság talán a barátság és udvariasság jele, közben meg ne gondoljak bele semmi többet? Honnan lehet ezt tudni?

Annyira hiányzik még a mai napig is, gyakran gondolok rá, és őrülten vonzódom hozzá. A bizalom már egy másik kérdés, nem tudom, hogy bíznék meg benne ismét, mert nagy arculcsapás volt a szakítás indoka nekem akkor.

De vajon miért találkoztam vele, hiszen én azt gondolom, nincsenek véletlenek, mindennek megvan a maga oka. Lezárni ettől nem tudtam jobban, sőt még jobban kavargok most, feltépett 1-2 sebet. Vajon én járok az ő fejében?

Mit gondoltok erről az egészről? Előre is köszi a válaszokat!

24/L, Ő pedig 28/F